Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Elköszöntek a közmunkásoktól

Szöveg: Galambos Sándor |  2012. november 1. 7:16

Több tízmillió forint értékű munkát végeztek az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis területén az elmúlt hónapokban a közmunkások. A laktanya kerítésének két oldalán közel harmincezer négyzetméternyi területen vágták ki az őrzés-védelmet zavaró fákat és cserjéket, takarították a környezetüket. A kormány által meghirdetett közfoglalkoztatási program április 2-án kezdődött és október 31-én zárult.

A Magyar Honvédség három alakulata, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis, az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred, valamint az MH Bakony Harckiképző Központ kapcsolódott be a kormány által meghirdetett közfoglalkoztatási programba. Szolnokon harminc közmunkás alkalmazására volt lehetőség: a helikopterbázis és a munkaügyi központ munkatársai négy hónapos közös munkával, több mint száz jelentkező közül választották ki a feladatra megfelelő személyeket, akik április 2-án írták alá a közfoglalkoztatási munkaszerződést.

Közülük az elmúlt hónapokban huszonöten találtak maguknak állandó munkahelyet, két főtől pedig egyéb okok miatt kényszerült megválni az alakulat. Helyükre a munkaügyi központ új személyeket közvetített ki, így összesen ötvenketten vehettek részt a programban. Naponta hat órát kellett dolgozniuk segédmunkásként, havi bérük bruttó 53 850 forint volt, a fizetést heti bontásban péntekenként kapták kézhez. Életkoruktól és gyermekeik számától függően pedig a hét hónap alatt 10-16 nap szabadság illette meg őket.

1595943944

Lamos Imre dandártábornok, a szolnoki helikopterbázis parancsnoka a honvedelem.hu-nak bevallotta: vegyes érzelmekkel nyújtották be a pályázatukat, mert ilyen feladatot korábban még sosem hajtottak végre. Nagy szükségük volt a „külső" segítségre, de el sem tudták képzelni, hogy kikkel kell majd együtt dolgozniuk. Képesek lesznek-e a közmunkások elfogadni a katonás fegyelmet, hogyan állnak majd a munkához? Aztán azt is tisztázni kellett, hogy milyen jogszabályi feltételek alapján lehet követelményeket támasztani irányukba és számon kérni, ellenőrizni a munkájukat.

Az elmúlt hét hónap azonban bebizonyította, hogy a kiközvetítettek valóban dolgozni akartak, szabadulni a munkanélküliség nyomasztó terhétől. Kiderült az is, hogy a közmunkások meghatározó többségének nem okozott gondot a katonás fegyelem, mert korábban sorkatonaként már hozzászoktak a laktanyai élethez. Az első naptól kezdve alakzatban közlekedtek és fegyelmezetten hajtották végre a rájuk bízott feladatokat. A jó tapasztalatok alapján pedig Lamos tábornok elhatározta, hogy jövőre is részt vesznek majd egy hasonló pályázaton, hiszen így olyan feladatokat is végre tudnak majd hajtani, amelyeket a közmunkások nélkül csak a kiképzésből kivont katonák végezhetnének el.

1595943944

Kovács Imre alezredesnek, a művelettámogató zászlóalj parancsnokának már konkrét elképzelései is vannak a jövőt illetően: be kell fejezni a laktanya 11 kilométer hosszú kerítése környékének a teljes megtisztítását, folytatnák a közeli Holt-Tisza partjának, valamint a 442-es út környezetének a rendbe tételét, és a laktanyán belüli füves területek, parkok is további gondozást igényelnek.

Dr. Hegedűs János mérnök alezredes, a bázis személyügyi főnöke mindehhez hozzátette: a közmunkát irányító katonák is várják vissza a közmunkásokat, annak ellenére, hogy a munkavégzésük feltételeinek megteremtése a részükre plusz leterheltséget jelent. A közfoglalkoztatás anyagi feltételei pedig jövőre is biztosítottak lesznek a bázison, hiszen az állami pályázat által erre a célra biztosított összeget szinte csak a munkát végzők szállítási költségével kellett idén kiegészítenie az alakulatnak.

1595943944

A közmunkásokat október 30-án búcsúztatták el a szolnoki helikopterbázison. Lamos tábornok valamennyiüknek oklevéllel köszönte meg a munkáját, a legjobb dolgozók pedig ajánlólevelet is kaptak, amely valószínűleg megkönnyíti majd az elhelyezkedésüket.

A csapat legmegbízhatóbb, legfegyelmezettebb tagja, Horváth Sándor azonban nem kapott ajánlólevelet, de nem is volt rá szüksége: ő marad az alakulatnál. Nyolc évvel ezelőtt a 25/88 Könnyű Vegyes Zászlóaljnál szolgált sorkatonaként, most pedig önként jelentkezett szerződéses szolgálatra. Az ehhez szükséges alkalmassági vizsgálatokon közmunkásként vett részt, november 1-jétől pedig már a művelettámogató zászlóalj állományába tartozik. Most őrkatona lesz, de hosszú távra tervez: szeretne leérettségizni, hogy később beiratkozhasson az altiszti akadémiára.

1595943945

Fotó: Papp Béla főhadnagy és a szerző