Felelősség és kötelesség
Szöveg: Takács Vivien | 2016. március 3. 14:25Ünnepi állománygyűlést tartottak a Haditechnikai kutatók és fejlesztők napja alkalmából a HM II. Lehel úti épületében március 1-jén. A rendezvényen megemlékeztek az elmúlt évtizedek sikereiről és beszámoltak a jelen és jövő feladatairól is.
Az állománygyűlést a HM Védelemgazdasági Hivatal (HM VGH) és a HM VGH Kutatás-Fejlesztési, Minőségbiztosítási és Biztonsági Beruházási Igazgatóság (KMBBI) szervezte. Az egybegyűlteket a HM VGH KMBBI igazgatója, Illés Attila ezredes köszöntötte, majd dr. Hajdú Ferenc alezredes tartott előadást a Haditechnikai Intézet kialakulásáról.
A Haditechnika főszerkesztője elmondta, hogy 1944. március 1-je óta ünnepelik a Haditechnikai kutatók és fejlesztők napját, majd Kármán Tódor gépészmérnök gondolatait idézte: „Felelősek vagyunk, mert a katonák nem képesek a tudományos eredmények hatékony felhasználására, azok megértése nélkül. Ugyanakkor a tudósok sem tudnak a hadviselés szempontjából hasznos eredményeket felmutatni a hadművelet megértése hiányában." Az alezredes az idézetet alátámasztotta egy példával is: „Ha egy új biztonsági kihívásnak új eszközt kell fejleszteni, vagy beszerezni, akkor a harcászati műszaki követelményeiben a honvédelem számára leginkább alkalmas tudományos eredményeket kell megjeleníteni."
Dr. Hajdú Ferenc hangsúlyozta: „Kötelességünk is van. A Haditechnikai Intézet azzal a rendeltetéssel jött létre, hogy a hadseregnek fegyverrel, hadiszerszámmal, és egyéb felszereléssel való ellátásában a technika haladásában érvényt szerezzen." Hozzátette: a műszaki tudományok haladásával lépést kell tartaniuk, hogy azokat felhasználhassák a honvédelem és a hazai hadiipar fejlesztésére."
A köszöntő beszéd után a haditechnika kutatási fejlesztés helyzetéről és szerepéről, a Lőkísérleti és Vizsgáló Állomásról, valamint az állami minőségbiztosítás feladatairól hallhattak előadásokat a megjelentek.
Az elismerések átadását követően az állomány megtekintette a szervezethez tartozó ruházati alapanyag vizsgáló laboratóriumot, a rádiófrekvenciás mérő laboratóriumot, valamint a haditechnikai könyvtárat.
Fotó: Tóth László