Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Fogytán reménynek és kenyérnek”

Szöveg: honvedelem.hu |  2018. augusztus 18. 18:03

„Fogytán reménynek és kenyérnek” – Háborús gasztronómia címmel nyílt kiállítás augusztus elején a Kecskeméti Cifrapalotában. A kiállítást dr. Ravasz István alezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum kiemelt főtisztje nyitotta meg.

https://www.facebook.com/cifrapalota
1599191864
Négy éve, hogy az első világháború centenáriumára emlékezünk. 2014-ben a Kecskeméti Katona József Múzeum nagy sikerű Hazatérnek 1914-2014 című kiállításával állított emléket a háború katonáinak. Az azóta eltelt években a múzeum szakemberei résztémákat dolgoztak fel a háború történetéből.

1599191864

Idén a „Fogytán reménynek és kenyérnek"háborús gasztronómia című tárlat az egyik alapvető szükséglet, az élelem és a víz témáját veszi górcső alá. Foglalkozik a front és a hátország viszonyaival is. A sok százezer harcoló katona megfelelő mennyiségű és minőségű élelmiszerrel való ellátása nagy nehézséget jelentett minden nemzet hadvezetése számára. Az ellátási útvonalak biztosítása és megfelelő működtetése a kulcsa az élelmezésnek.

1599191864

A tárlat bemutatja a tábori konyhák világát, és az étel elfogyasztását a katonák mindennapjainak helyszínén, a lövészárokban. A víz beszerzése sok frontszakaszon nagyobb gondot jelentett az élelmiszer utánpótlásnál is. A kiállítás emellett kitér azokra a különleges alkalmakra, amikor a háború sodrában is igyekeztek az ünnepi étellel emelni egy-egy nap kivételes voltát. A frontra küldött csomagokban is megtalálhatóak voltak az étkezéssel kapcsolatos tárgyak, időnként élelmiszerek.

1599191864

A nők is megszenvedték a háborús viszonyokat. A tárlat bemutatja a front közelében élő asszonyok és gyermekek sorsát, az éhezőknek enni adó katonákat, vagy a carniai asszonyokat az olasz fronton, akik a hegyekbe háton vitték az utánpótlást. A hátországban az asszonyoknak a hadba vonult férfiakat kellett pótolni, s egyre nehezebb körülmények között biztosítani családjuk számára a mindennapi betevőt. Alkalmazkodtak a jegyrendszer és a pótélelmiszerek világához.

A kiállítás október 31-ig, hétfő kivételével, naponta 10-17 óra között tekinthető meg a Kecskeméti Cifrapalotában.

1599191865

Fotó: nagyhaboru.blog.hu