Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Gördülő tervezés

Szöveg: Kovács Dániel |  2015. február 10. 6:03

2014-ben harminchárom könyvvel és huszonnégy kiadvánnyal jelentkezett a Zrínyi Kiadó, miközben már elkezdődtek az idei évre szánt könyvek előkészületi munkálatai. A gördülő tervezésnek köszönhetően folyamatos a munka − tudtuk meg dr. Isaszegi János nyugállományú vezérőrnagytól, a kiadó megbízott vezetőjétől.

1595987464

„Nagyon fontosnak tartom annak hangsúlyozását, hogy a Zrínyi Kiadó, amely több mint hat évtizedes múltra tekint vissza, tegyen eleget alapvető rendeltetésének, tehát adjon teret a Magyar Honvédség, a történelem és a hadtörténelem eseményeit feldolgozó könyvek, kiadványok megjelenítésének. Mutassa be mindazt, ami formálta történelmünket, múltunkat, s tájékoztassa az olvasóközönséget a Magyar Honvédség hazai és nemzetközi feladatvállalásainak részleteiről. 2010 óta a kiadó a gördülő tervezést alapul véve nem egy évre tervez, hiszen egy-egy könyv, kiadvány, nagyobb könyvsorozat többéves munkát igényel a szinopszisok elkészítésétől a kéziratok kidolgozásán keresztül az illusztrációk összegyűjtéséig, az olvasói, műszaki szerkesztői feladatokat is elvégezve, majd a nyomdai előállítással zárva, mire eljutunk oda, hogy elkészül egy könyv" − foglalta össze Isaszegi János.

„2014-ben harminchárom könyvet jelentettünk meg, emellett elkészült huszonnégy kiadvány, valamint tíz könyv és két kiadvány javított-bővített utánnyomását is elvégeztük. 2014 negyedik negyedévében már elkezdtük a következő év előtervezését, nyolc-tíz könyv indult el a kiadás felé vezető úton, s ennek az eredménye, hogy már az év elején három könyvvel is jelentkezett a kiadó. Már most látható előre, hogy az ez évi „termés" is igen bőséges lesz, és a nagy érdeklődésre való tekintettel körülbelül tíz könyv újranyomását is be kell ütemeznünk. Egyre több könyv jelenik meg magyar és angol nyelven, de készül fordítás német, francia, szlovén nyelvről is. A HM illetékeseitől érkező könyvkiadási feladatszabás és a gördülő tervezés alapján már van rálátásunk a 2016-os évre is. Tervezünk könyveket, melyek előkészítését már elindítottuk, de csak két év múlva kerülnek az olvasókhoz" − tudtuk meg a kiadó vezetőjétől.

1595987464

„A könyvek megjelentetésénél olyan alapvető dolgokat is figyelembe veszünk, mint a különböző évfordulók. Így például a 2019. február 4-én százéves magyar katonai térképészet előtt is egy nagyon szép albummal fogunk tisztelegni.

Az elmúlt években a Honvédelmi Minisztérium és a Honvéd Vezérkar inspirálása és döntései alapján megkezdtük a haderőnemi, fegyvernemi és a szakmakultúrák megőrzését segítő díszkönyvek és kiadványok megjelentetését. 2015-ben ennek megfelelően többek között a folyami és tengeri magyar hadihajózásról, a tűzszerészekről, a páncélosokról, a rakétásokról és a hadiiparról jelenik meg egy-egy díszkönyv, 2016-ban pedig a lövészekről és a különleges műveleti katonákról is.

2014-ben megjelent az első világháborúról szóló »dobozkönyv« (A Nagy Háború 1914−1918. Kézzelfogható hadtörténelem). 2015-ben pedig egy második világháborús dobozkönyv megjelentetését tervezzük" − számolt be a kiadó közeljövőbeli terveiről Isaszegi János.

1595987464

Fotó: archív