Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hadisírgondozó civilek – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2018. február 19. 6:44

Mintegy kétmilliárd forintot biztosít a kormány 2016 őszétől az első világháborúban elesett katonák magyarországi nyughelyeinek gondozására, illetve a temetőkben található háborús emlékművek felújítására. Ennek az anyagi támogatásnak is köszönhető, hogy az elmúlt másfél évben hadisírok ezreinek rendbe tételére nyílt lehetőség. A sírkertek ápolását az adott településeken lakók is szívügyüknek tekintik.

1599182008
Három város öt középiskolája csatlakozott eddig Bács-Kiskun megyében a dr. Holló József nyugállományú altábornagy – a Honvédelmi Minisztérium kegyeleti diplomáciáért felelős miniszteri biztosa – által koordinált, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság szervezésében zajló hadisírgondozási programhoz.

A 2017/18-as tanévben Kecskeméten a Katona József Gimnázium, a Széchenyi István Szakközépiskola, a Kodály Zoltán Gimnázium, Baján a Jelky András Szakgimnázium, Kunszentmiklóson pedig a Virágh Gedeon Szakközépiskola diákjai vállalták, hogy az érettségi feltételeként részükre kötelezően előírt ötvenórás közösségi szolgálatot katonahőseink emlékét ápolva teljesítik.

– Örömmel fogadtuk a honvédség által felkínált lehetőséget, érzelmi szempontból diákjaink számára ugyanis ez a közösségi feladat lényegesen többet jelent egy kötelező, „kipipálható" ötven órai munkavégzésénél. Hiszen hősi sírokat gondozunk, hozzátartozók nélküli katonákét, akik az életüket áldozták a hazáért. Közben próbáljuk felkutatni, hogy kik is voltak ők, honnan indultak a frontra, milyen harcokban vettek részt és miért kellett meghalniuk? Diákjaink érdeklődésének eredményeként pedig a történelemből ismert személyiségek mellett „helyi hőseink" történetével is megismerkedhetünk. Például azoknak a katonáknak az életével és haláluk körülményeivel, akik a második világháború idején itt estek el Kunszentmiklós körzetében – foglalta össze a hadisírok gondozása során szerzett tapasztalatokat a Virágh Gedeon Szakközépiskola igazgatóhelyettese, Galambosné Szitás Zsuzsanna.

(További részletek a Magyar Honvéd magazin február 16-án, pénteken megjelent számában!)