Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hajszálon múlt

Szöveg: honvedelem.hu |  2012. szeptember 13. 12:23

Hende Csaba honvédelmi minisztertől vehette át a Hazáért kitüntető címet Szabó Tamás főhadnagy. Az adományozott kitüntetés mögött komoly repülőteljesítmény húzódik meg.

1595941518
A kitüntető címet egy eseménytelennek ígérkező kiképzési repülés „hozta el" a fiatal oktatópilótának. Szabó Tamás főhadnagy növendékével 2012. március 23-án, a NATO Repülőgépvezető-oktató Kiképző Program keretében, a kanadai Moose Jaw repülőteréről indult el feladatának végrehajtására. A repülés közben viszont vészhelyzetbe kerültek; a magyar pilóta tudta, a sikertelen megoldás a gép elvesztésével és katapultálással is járhat. De vegyük sorra, mi is történt a BAe Hawk CT–155 kétüléses kiképző repülőgép Rolls-Royce Adour Mk. 951 gázturbinás hajtóművével, ami szerencsére – az olajrendszer meghibásodása ellenére – a leszállásig működött.

A gép műszerfalán, közvetlenül a felszállás után gyulladt ki a hajtómű alacsony olajnyomására figyelmeztető kontrollámpa. Ilyenkor előírás az azonnali leszállás, hiszen az olaját veszített gázturbina akár „be is állhat", és így az egy hajtóműves gép nem is képes repülni, csak siklani a föld felé.
A főhadnagy azonnal átvette az irányítást a gép felett, az előírásoknak megfelelően jelezte a hibát a repülésvezetőnek és a lehető legrövidebb útvonalon megkezdte a hazatérést. Külön nehézséget jelentett, hogy a Hawk CT–155-ös kiképző repülőgép, így a hajtómű leállása esetén két pilótának kell katapultálnia. Márpedig az emberi szervezetet nagyon igénybe veszi az életmentő katapultálás, akár a további pilótakarriert is derékba törheti a csigolyák összeroppanása vagy más sérülés.

Ha kíváncsi a részletekre, elolvashatja a Magyar Honvéd magazin szeptember 14-én, pénteken megjelenő számában!