Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hetvenen kezdték el a kéthetes kiképzést

Szöveg: Kovács Dániel |  2015. július 6. 20:30

Az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság hetven önkéntes műveleti tartalékost vonultatott be július 6-án a Petőfi Laktanyába, hogy elkezdje a kéthetes alapkiképzést.

1595997023

Az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandárhoz évente egyszer érkeznek kiképzésre önkéntes műveleti tartalékosok. Az állomány felkészítése kedden kétnapos elméleti foglalkozással kezdődik, csütörtökön a Püspökszilágyi lőtéren a harcászat- és tereptan-foglalkozás gyakorlati része várja őket, pénteken pedig lőkiképzés komplex foglalkozás lesz a laktanya gyakorlóterén – tudtuk meg Rácz Imre hadnagytól, a kiképzést tervező részleg parancsnokától.

1595997023

A hadnagy azt is elmondta, a kiképzésben tizenöt, korábbi években kiképzett önkéntes műveleti tartalékos is részt vesz, ők be lettek forgatva a rendszerbe, mint kiképző, alegységparancsnok, szakasz és rajparancsnok, valamint foglalkozásvezető. A leendő kiképzők már két héttel korábban bevonultak, hogy fel tudjanak készülni új munkájukra.

1595997024

„Nagyon motivált az állomány, mindenki a maximumot nyújtotta a felkészülés során. Sokrétű munka zajlott az elmúlt hetekben, a foglalkozás helyszíneinek megtervezésétől kezdve az oktatótáblák és powerpointok elkészítéséig" – mondta kérdésünkre Gál Árpád mérnök alezredes, kiképző századparancsnok, akit már tavaly is behívtak, hogy részt vegyen az önkéntes műveleti tartalékosok kiképzésében.

1595997024

Fotó: Tóth László