Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Huszárok a történelemben

Szöveg: Tamás Tibor |  2012. szeptember 13. 16:25

„A huszár nemcsak a magyar történelem, de az egyetemes hadtörténet, hadművészet meghatározó, örök szereplője marad. Legyünk büszkék erre a magyarok által alapított világhírű fegyvernemre!” – hangsúlyozta Fodor Lajos, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára a „Huszárok a történelemben” című magyar–francia tudományos történésztanácskozáson szeptember 13-án.

„Ha csak hallom e nevet, lelkem emelkedik…a huszár az egész világon egyértelmű a
vitéz, a hős nevezettel" – idézte Szemere Bertalant Fodor Lajos , majd ő maga is méltatta a
magyar találmánynak, hungarikumnak is nevezett huszár erényeit. „Amilyen félelmetesen
merész, bátor és eredményes harcosok voltak honfoglaló őseink meglepő, fölényes, rajtaütő
harcmodorban, ugyanolyan hősies lélekkel, leleményes hadművészettel rettentették és
kápráztatták el az újabb korok nemzeteit" – hangsúlyozta a Honvédelmi Minisztérium
közigazgatási államtitkára.

1595941522

Fodor Lajos kiemelte: a huszárt a gyors észjárás, a jó helyzetfelismerés, az erős bajtársi
kötelék, elöljárói és bajtársai feltétlen tisztelete jellemzi. A huszártiszt sohasem csak
parancsnok volt, hanem századának, szakaszának apja, papja és tanítója is. A magyar huszár
tanította meg az egész világgal, hogyan lehet kis létszámmal sikeresen harcolni egy reguláris
hadsereg ellen irreguláris eszközökkel. Ezeket a hatékony harceljárásokat ma is világszerte
oktatják a felderítő és különleges műveleti egységeknél. Kitűnő példa erre a francia Bercsényi
Ejtőernyős Huszárezred vagy az Egyesült Államok hadseregének I. lovas hadteste, amelynek
alapjait Kováts Mihály huszár ezredes fektette le.

Az államtitkár rámutatott: a magyar huszárok szellemisége, harcmodora a hadművészetben
akkor is él, ha katonai, haditechnikai értelemben a mai kor már meghaladta. Ezért is öröm
látni a hagyományőrző huszárokat a „Vivát Huszár" történelmi próbákon, s e tanácskozás
is része a hétvégén a Városligetben ötödik alkalommal megrendezendő, „Magyar Vágta"
elnevezésű nagyszabású rendezvénysorozatnak, ahol szintén szerepelnek huszárjaink.

„Emlékezni rájuk a régi magyar és európai hagyományok népeket összekötő értéke, közös
múltunk egy darabja" – hangsúlyozta Fodor Lajos.

1595941523

A Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum, illetve a budapesti
Francia Intézet által rendezett huszárkonferencián két rendkívül érdekes, szakszerűen
pontos előadást tartott Pierre Merkling, a francia 2. huszárezred főhadnagya a kassai
Esterházy Bálint Józsefről, csapatteste első tábornagyáról, s egyben a magyar huszár
páratlan tulajdonságairól, valamint európai történelmi felíveléséről. Megemlékezett Hadik
Andrásról, Nádasdy Ferencről, Simonyi Józsefről is, akik jelentős vezetői voltak a magyar
könnyűlovasoknak. „Mi, francia katonák, szeretettel gondolunk a messzi Magyarországra, a
huszárság bölcsőjére" – zárta okfejtését a főhadnagy.

Számos új adatot, tényt közölt Lázár Balázs, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum kutatója a
huszárok Mária Terézia hadseregében 1740–80 között betöltött szerepéről szóló előadásában,
továbbá Soós Péter, az intézmény muzeológusa is, aki az első világháborúban használt
huszárfegyverekkel ismertette meg a nagyszámú érdeklődőt. Mindketten szóltak arról, hogy

a huszárok már a végvári harcokban csillogtatták katonaerényeiket a felderítés, portyázás,
üldözés, az utánpótlási vonalak elvágása vagy a menetbiztosítás terén. Fénykoruk a XVII.
századtól a XIX. század utolsó harmadáig tartott, azután halványodni kezdett, mert egyre
kevésbé volt szükség rájuk, és az első világháború végére – elsősorban a haditechnikai
fejlődés nyomán – kihunyt. Ám a huszárhagyományok túléltek mindent; mint ahogy tudásuk
is, hiszen Jeney Mihály a „kis háborúra" vonatkozó, vagyis huszármódszertani művét minden
hadseregben bibliaként forgatták.

1595941523

Sándor Zsolt a Honvéd Zrínyi Sportegyesület katonai lovas szakosztályának képviseletében
1848-as egyenruhákat mutatott be. Megtudtuk: a jellegzetes díszítőelemeket elsősorban
testvédelmi szempontok szerint alakították ki. A hagyományápolásban jeleskedő szakosztály
már javában készül a Monarchia és az I. világháború közelgő évfordulóira is.

Dr. Kovács Vilmos ezredes, a HM HIM parancsnoka egy jó hírrel szolgált: a
huszárhírnévnek, valamint a magyar és a francia hadtörténeti intézetek 2007 óta
eredményesen ápolt kapcsolatainak köszönhetően a Francia Hadtörténeti Közlemények jövő
évi első számát a magyaroknak szenteli: tíz magyar szerzőtől közöl tanulmányokat.

Fotók: Szikits Péter