Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Inter arma caritas: 322. adás

Szöveg: honvedelem.hu |  2019. november 10. 15:38

„Gyakran magunkba fordulunk és magunkba zárkózunk, számtalan megközelíthetetlen és befogadásra képtelen szigetet teremtünk. Még a legelemibb emberi kapcsolatokból is kölcsönös befogadásra képtelen valóságokat kreálunk. Bezárkózó házaspár, bezárkózó család, bezárkózó csoport, bezárkózó plébánia, bezárkózó nemzet – ez nem Istentől való. Ez tőlünk származik és a mi bűnünk.” Ferenc pápa gondolataival köszönti a hallgatókat a szerkesztő, Fodor Endre.

Mai adásunkban visszatérünk majd arra a sajtóbejelentésre, amelyen arról volt szó, hogy az Orosz-Magyar Levéltári Vegyesbizottság megállapodása és annak megvalósítását elősegítő kormányhatározat alapján Magyarország megkapja a második világháborúban és azt követően szovjet táborokba került magyar foglyok azonosító kartonjait. Emellett folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását és honvédségi hírekkel is jelentekezünk.

1596071537