Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Inter arma caritas – hatvanhatodik adás

Szöveg: honvedelem.hu |  2014. május 2. 9:11

„Ha az istenfélő elbukik, föl is áll ismét. Leporolja magát és megy tovább. Az istentelen viszont fekve marad a sárban. Imádkozni, de dolgozni, szenvedni, de reménykedni. Egyik szemünk a földre, a másik a csillagokra irányuljon. Nem lecövekelni, nem telepedni, hiszen vándorúton vagyunk. Nem otthon ez, csak vendégfogadó postaállomás. Keresni az igazságot, mert létezik.” August Strindberg Hitem című írásából való az idézet, ezzel köszönti a hallgatókat a szerkesztő.

A Katonák hősök sorozatban megemlékezünk majd Hadik Andrásról. Lőrincz Kálmán nyugállományú vezérezredes az életéről, a katonai hivatásról vall. Folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását.