Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Inter arma caritas – ötödik adás

Szöveg: honvedelem.hu |  2012. december 6. 8:47

A kis dolgokban mutatkozik meg az igazi nagyság. A mindennapi kis kötelességteljesítéshez igazi hősiességre van szükség. Hogy valaki boldog-e: sokkal inkább múlik a kicsiny dolgokon, mint a ritka nagy eseményeken.

Berlepsch gondolataival köszönti a műsor iránt érdeklődő hallgatóit a szerkesztő, Fodor Endre. Abban bízva, hogy advent kapuján átlépve talán egyre több – kicsinynek tűnő – feladaton, akadályon, megpróbáltatáson jutunk túl mindannyian, hogy azután megedződve, lélekben megtisztulva, megerősödve érkezzünk meg Szent Karácsony ünnepéhez.

Adásunk tartalmából.
Olyan lesz a karácsonyunk, mint amilyen az adventünk − hallják majd Kálinger Roland százados, Rozsé atya, katolikus tábori lelkész − adventi gyertyagyújtáskor − katonatársainak elmondott szavait.

Nincs különbség abban, hogy az ember katona vagy sem, a hit az mindenkinél fontos. E gondolatok már abban a riportban hallhatóak az egyik katonától, amely Szolnokon készült akkor, amikor első áldozásra, keresztelőre, bérmálásra érkezett a helyőrségbe Bíró László katolikus tábori püspök.

Az adás zenéiért a Honvéd Férfikart és a Székesfehérvár Helyőrség Zenekart dicsérhetjük – nem véletlenül, hiszen a szerkesztő is részese lehetett annak a megindítóan szép adventi hangversenynek, amelyet a székesfehérvári Szent István-bazilikában tartottak.

Advent lévén, a várakozás gondolataival zárjuk mai adásunkat, amelyet ezúttal – s a következő műsorainkban – Afganisztánból, a katonai misszióból küld az ott szolgáló katonai lelkészünk, Takács Tamás.