Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Inter arma caritas – száznegyvenötödik adás

Szöveg: honvedelem.hu |  2016. február 5. 11:29

„Maradjatok meg szeretetemben. Tanuljuk meg az Úr Jézustól, hogyan szeret ő. Tudja önmagát adni, magát felejteni, tud másé lenni. A szeretet lát, észrevesz sokat, amit az érzéketlen lélek tekintetbe se vesz. Másképp látja a világot, az isteni szeretettől sugalmazott művét, másképp látja az erkölcsi világrend küszködését és észreveszi diszharmóniáknak harmonikus egybeolvadását, szeretettel, lelkierővel, türelemmel, bizalommal édesíti ki a természet csikorgását és kegyetlenségét. Így szeretettel szívünkben meglátjuk hegyen, völgyön, virágon, csillagon emberéleten az Istent. Csak a szerető léleknek van isteni érzéke, aki nem szeret, a világot és önmagát sem ismeri.” Prohászka Ottokár gondolataival köszönti a mai adás hallgatóit a szerkesztő.

Mai adásunkban hallani fogják majd Bíró László katolikus tábori püspököt és folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását.