Ismét aranyat ért mindkét keze a szolnoki őrmesternek
Szöveg: Takács Vivien | 2018. október 29. 13:12Kőváriné Ivánfi Brigitta őrmester négy éremmel tért haza az október 14-21. között megrendezett törökországi szkander-világbajnokságról.
„Az oroszok és a kazahok nagyon erősek a szkander világában, így általában az ő himnuszaikat játsszák, de most a magyar Himnusz csendült fel, amit a dobogó legfelső fokáról hallgathattam, nagyon jó érzés volt" – hangsúlyozta az őrmester.
Hozzátette: mentálisan nagyon elfáradt, hiszen négy napon keresztül reggeltől estig versenyzett. A törökországi negyvenedik szkander-világbajnokságon közel ötven ország 1300 sportolója vett részt.
A katonahölgy korábban is kiváló eredményeket ért el: idén a júniusi szófiai Európa-bajnokságon a bal kezével a 70 kilogrammosok között bronzérmes lett, míg a masters mezőnyben jobbal és ballal is Európa-bajnoki címet szerzett, csakúgy mint 2017 májusában a katowicei szkander Európa-bajnokságon, ahol szintén bal és jobb kézzel is kontinensbajnok lett.
Fotó: Kőváriné Ivánfi Brigitta Facebook oldala