Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katonai alapismeretek már Dunaújvárosban is

Szöveg: Snoj Péter |  2014. május 23. 12:09

Együttműködési megállapodást kötött az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH HKNYP) a dunaújvárosi Dunaferr Szakközép- és Szakiskolával. A május 22-én született egyezmény értelmében a következő tanévtől már ebben az oktatási intézményben is választható érettségi tantárgy lesz a katonai alapismeretek.

1595972450
Az együttműködési megállapodást Csapó Gábor, az iskola igazgatója és Vanyur Tibor ezredes írta alá

Vanyur Tibor ezredes, az MH HKNYP parancsnoka a honvedelem.hu kérdésére válaszolva elmondta: „A megállapodás célja az értékteremtés. A honvédelmi és hazafias nevelés hiteles és hathatós támogatása." Ezen túlmenően mindkét fél törekszik a közvetlen kapcsolat kiépítésére és a jó átjárhatóságra.

A dunaújvárosi iskolában már évtizedek óta működik rendvédelmi képzés, amelyre évről évre egyre nagyobb a túljelentkezés. Ezért is bízik az új megállapodás és a jövő tanévtől indítható katonai alapismeretek tantárgy sikerében Csapó Gábor, a Dunaferr Szakközép- és Szakiskola igazgatója. Mint elmondta: az eredetileg gépész szakot oktató intézmény diákjai így egy teljesen új pályaválasztási lehetőséget és a honvédelmi kötelékbe való csatlakozást kapják meg.

1595972450
A dunaújvárosi iskolában évtizedek óta működik rendvédelmi képzés

A megállapodás értelmében az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság alkalmat nyújt az érdeklődő diákok számára a honvédség jobb megismerésére, valamint a tantárgy oktatásához biztosítja a szakértő tanítókat és a szükséges oktatástechnikai eszközöket. Cserébe a képzési intézmény katonai alapismeretek képzést indít, és biztosítja a téma iránt érdeklődő tanulók felkészülését, felkészítését.

Vanyur ezredes szerint a Magyar Honvédség ma számtalan lehetőséget biztosít a jelentkezőknek. Azok, akik életformaként tekintenek a katonaságra, bátran vállalhatnak szerződéses és hivatásos szolgálatot. Akik pedig csak belekóstolnának a katonaéletbe, és a hétköznapi civil munka mellett szívesen szolgálnának, bármikor választhatják az önkéntes tartalékos rendszert.

1595972450
A megállapodás célja az értékteremtés

Fotók: a szerző felvételei