Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katonai igazgatási felkészítés Debrecenben

Szöveg: Smidróczki Róbert |  2014. április 13. 18:29

Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Katonai Igazgatási Összekötő Osztályainak szakmai felkészítését rendezték meg április 8-án Debrecenben.

Az elmúlt évben a járási rendszer kialakítása következtében átalakult a védelmi igazgatás szerkezete és feladatrendszere. A 2013. január 1-jével hatályba lépett jogszabály-módosítások révén a járások − illetve a fővárosban a kerületek – illetékességi területéhez igazodó helyi védelmi bizottságokat alakítottak meg, amelynek elnöki feladatait a járási kormányhivatal-vezetők vették át. A védelmi bizottságok honvédelmi elnökhelyettesi feladatainak ellátására önkéntes műveleti tartalékos, katonai igazgatási összekötő főtiszteket neveztek ki.

Az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (HKNYP) 2. Katonai Igazgatási Központ (2. KIK) Nagysándor József laktanyájában megtartott rendezvényen a megyei védelmi bizottságok honvédelmi referensei vettek részt. A rendezvényt Kálmán László alezredes, a HKNYP parancsnokhelyettese nyitotta meg, majd a résztvevők tájékoztatást kaptak a meghagyás és a gazdasági-anyagi szolgáltatás szabályozásáról, az ezzel kapcsolatos aktuális tevékenységről, az MH HKNYP ez évi katonai igazgatási kiemelt feladatairól és a 2014. évi behívások alkalmával az összekötő főtisztekre váró feladatokról.

1595970327
A résztvevők tájékoztatást kaptak az aktuális és a rájuk váró feladatokról

Ezt követően megismerhették a sorozóközpont felépítését, a sorozóbizottságok és a kihelyezett sorozóbizottságok összetételét, feladatait, valamint a különleges jogrend idejére vonatkozó működésüket.

A résztvevők ismeretfrissítő tájékoztatást kaptak az alakulatok hadkötelesekkel történő kiegészítésének rendszeréről, majd megtekintették az idén 158 éves, patinás, műemlék jellegű laktanyában kialakított sorozóközpont munkaállomásait.

Fotó: Várkonyi Zsolt főtörzsőrmester