Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katonának lenni embert próbáló feladat

Szöveg: Nyulas Szabolcs |  2017. november 7. 7:07

A katonai pálya kihívásokat és embert próbáló, változatos feladatokat rejt magában, fontos a csapatmunka, a személyes szorgalom, és a katonai hivatás iránti elkötelezettség segítségével mindenki megtalálhatja a számítását − mondta Szabó István vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar főnökének koordinációs helyettese a honvedelem.hu-nak adott interjújában.

Már több mint negyven éve szolgál a Magyar Honvédségben Szabó István vezérőrnagy, akit nemrégiben neveztek ki a Honvéd Vezérkar főnökének koordinációs helyettesi beosztásába. A pályát a tiszti iskola elvégzése után műszaki tisztként kezdte 1983-ban, és ezen a területen maradt 1999-ig. Az eltelt idő alatt megfordult az akkori Légvédelmi és Hátországvédelmi Parancsnokságokon, valamint alárendelt csapataiknál, szolgált a fővárosban is, a Központi Rendeltetésű Szervezetek Parancsnokságán. Az új évezred már Szarajevóban érte, az ottani NATO-parancsnokságon kapott megbízatást, ahol mint műszaki főnök szolgált 13 hónapig. Magyarországra visszatérve a honvédség külföldi misszióinak felelőse lett, majd pedig a szentesi műszaki dandár parancsnokhelyetteseként teljesített szolgálatot, később a dandárt mint parancsnok is vezette.

1596040877

A munka mellett a továbbképzésre is hangsúlyt fektetett: elvégezte a vezérkari képzést Budapesten, majd a katonai felsővezetői tanfolyamot az Egyesült Államok fővárosában, Washingtonban. Egy újabb külföldi, ezúttal nápolyi megbízatás következett, a NATO Nápolyi Összhaderőnemi Parancsnokságán, műszaki területen szolgált négy évig, melynek utolsó két évében a parancsnokság műszaki főnökségét vezette. A külszolgálat után Székesfehérvárra tért vissza, ahol az MH Összhaderőnemi Parancsnokság törzsfőnökhelyettese lett. 2012-ben bízták meg az MH Honvédkórház (2013 óta MH Egészségügyi Központ) vezetésével, amelyet összesen öt évig látott el. 2017. október 1-jén nevezték ki a Honvéd Vezérkar főnökének koordinációs helyettesi beosztásába.

Szabó István vezérőrnagy szerint a legnagyobb kihívás eddigi pályája során az MH Egészségügyi Központ vezetése volt, mivel a szervezethez tartozó kórház az ország egyik legnagyobb egészségügyi intézménye, amelynek egyszerre kell a katonai és a lakossági ellátási igényeket kiszolgálni. Hozzátette: évente mintegy 1,5 millió járóbeteget kezelnek a kórházban, de a gyógyítómunka mellett az intézménynek meg kell felelnie a katona-egészségügy kiképzési és felkészítési elvárásainak, illetve felelős az egészségügyi anyaggazdálkodásért is. A szerteágazó, komplex feladatrendszer rendkívül aprólékos és körültekintő munkát követelt meg. Ebben az előző és a mostani munkája hasonlítanak egymásra, hiszen koordinációs helyettesként ő fogja össze a vezérkar egyes csoportfőnökségeinek tevékenységét, összehangolva a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási feladataival.

1596040877

A vezérőrnagy úgy látja, egy izgalmas időszakban vállalt vezető beosztást a Magyar Honvédségben, hiszen a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programnak köszönhetően a fejlődés évei következnek. „Én azt gondolom, hogy a meginduló programok lehetőséget adnak arra is, hogy még több fiatal, illetve hazája iránt elkötelezett állampolgár számára tegyük vonzóvá a hadsereget" – mondta, hozzátéve: az ambiciózus fejlesztések végigvitelével a honvédség megteremti az alapját, hogy ne csak a jelen, de a jövő kihívásainak is megfeleljen. „Ez egy igazi csapatmunka, és aki ezt a közeget szereti, az itt ki tud teljesedni"– fogalmazott Szabó István vezérőrnagy.

Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária