Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kettős szerepben? – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2017. március 12. 13:20

Megkezdődtek az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis kettős célú hasznosításra történő átalakításának előkészületei. A tervek szerint 2018 végére kell megfelelnie a katonai és polgári gépeket fogadó repülőtérre vonatkozó civil szabályzóknak és elvárásoknak. Ennek érdekében számos infrastrukturális beruházásra, jogi és szervezeti változtatásra lesz szükség.

1596028840
Öt és fél milliárd forintot biztosít a kormány a modern városok program keretében a kecskeméti repülőbázis polgári célú fejlesztésére, amelyből idén 2,69 milliárd, jövőre pedig a többi összeg hívható le. A Honvédelmi Minisztérium által készített előzetes tanulmány szerint a polgári repülőgépek által használható terület a laktanya északi-északnyugati oldalán kapna helyet, az elkerülő út felé eső részen. Ez a megoldás azért lenne előnyös, mert a 445-ös útra építhető felhajtón keresztül a repülőtérről az autópálya is gyorsan elérhető volna. A polgári üzemeltetéshez szükséges beruházások tartalmazzák többek között az utasforgalmi terminál és a teheráru raktár kialakítását, üzemanyag-tárolók létesítését, a közműhálózat fejlesztését, valamint a biztonsági és kommunikációs rendszerek kiépítését is.
Mindez azonban egy olyan volumenű beruházás, amit az önkormányzat szakemberei szerint is csak lépésről-lépésre, ütemezve lehet megvalósítani. A kettős hasznosításhoz szükséges infrastruktúra és személyi feltételek teljes körű megteremtése több évbe is beletelhet.

– Ennek ellenére néhány charterjárat, az eddigi bejáratott gyakorlatnak megfelelően, engedély birtokában továbbra is használhatja a repülőteret. A helyi vállalatok leszállási kérelmeit ugyanis kiemelten kezeljük és a lehető legrövidebb idő alatt biztosítjuk gépeik fogadását. Egyébként szerintem is hosszú folyamat lesz a katonai és a polgári légi forgalom teljes elkülönítése, befejezésének határidejét egyelőre vizionálni sem lehet. A feladat előkészítésén már dolgozik egy minisztériumi munkacsoport, amelyben a bázis képviselői is részt vesznek. Készültek előzetes megvalósíthatósági tervek, megkezdődtek a hatósági egyeztetések, és a terület bejárása is megtörtént. A folyamatnak ugyan még nagyon az elején járunk, de az már megállapítható, hogy a bázis alkalmas a kettős hasznosításra – mondta Ugrik Csaba dandártábornok, az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis parancsnoka.

További részletek a Magyar Honvéd magazin március 17-én, pénteken megjelenő számában!