Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kínai delegációval találkozott a honvédelmi miniszter

Szöveg: Honvédelmi Minisztérium |  2017. május 23. 17:38

Dr. Simicskó István honvédelmi miniszter udvariassági látogatáson fogadta hivatalában a Zhang Youxia vezérezredes, a kínai Központi Katonai Bizottság felszerelésfejlesztési főcsoportfőnöke által vezetett kínai delegációt május 23-án, kedden Budapesten.

1596032732

A küldöttség a kínai−magyar együttműködés keretében a katonadiplomáciai kapcsolatok erősítése céljából érkezett háromnapos látogatásra hazánkba.

Magyarország és Kína hosszú idő óta kiváló kapcsolatot ápol, hiszen a délkelet-ázsiai ország kiemelt stratégiai partnerünk – mondta dr. Simicskó István honvédelmi miniszter. Fontos, hogy a jövőben is fenntartsuk és tovább erősítsük ezt a kapcsolatot – tette hozzá.

1596032732

A két fél egyetértett abban, hogy kiváló lehetőségek kínálkoznak a kétoldalú katonai együttműködés bővítésére, legyen szó a katona-egészségügy, az oktatás vagy éppen a kutatás-fejlesztés területéről.

A bővítés egyik új eleme a fentiek mellett a békefenntartó tanfolyamokon való kölcsönös részvétel, melyeken tapasztalataink átadására is lehetőség nyílik. A védelmi tárcák közötti éves stratégiai párbeszéd beindításáról még a legutóbbi, 2013-as pekingi védelmi miniszteri találkozó alkalmával állapodott meg a kínai és a magyar fél, és ekkor döntöttek arról is, hogy a kínai delegációk jószolgálati célú vagy tapasztalatszerző tanulmányutakat tesznek Magyarországon.

1596032733

A mostani program során a delegáció betekintést nyert a Székesfehérváron települő MH Összhaderőnemi Parancsnokság, valamint a HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt. működésébe, ahol a látogatók behatóbban is megismerhették a magyar hadiipar fejlődési irányait.

1596032733

Fotó: Rácz Tünde