Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Komoly feltételeknek kellett megfelelniük

Szöveg: Kovács Dániel |  2013. december 6. 18:17

Nem elég pusztán az érdeklődés, az ösztöndíj elnyeréséhez kiemelkedő tanulmányi eredményekre, példás magaviseletre és jó minősítésű testnevelési eredményre is szükség van – hangsúlyozta Vargha Tamás december 6-án, Budapesten, a Béri Balogh Ádám középiskolai ösztöndíj átadó ünnepségén.

1595964019
Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára köszöntötte az ösztöndíjasokat

A Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára kiemelte: az ösztöndíjprogram névválasztása sem véletlen, hiszen II. Rákóczi Ferenc rettenthetetlen bátorságáról híres hadvezére, Béri Balogh Ádám méltán lehet példaképe azoknak a katonai pályára készülő lányoknak és lányoknak, akik már a középiskolában megkezdték a katonai alapismeretek elsajátítását.

A pályázatot a honvédelmi nevelés elmélyítése és a katonai alapismeretek népszerűsítése érdekében írták ki, első ízben 2011-ben. A pályázat illeszkedik ahhoz a programhoz, mely a magyarországi középiskolák nappali tagozatos tanulóinak érdeklődését a honvédelmi tevékenység felé kívánja irányítani.

1595964019
A pályázat célja a honvédelmi nevelés elmélyítése és a katonai alapismeretek népszerűsítése

Mihalik Bianka harmadszor kapta meg az ösztöndíjat. Mint a honvedelem.hu kérdésére válaszolva elmondta: magatartása mindig is példás volt, és nem véletlenül választotta a katonai alapismeretek tantárgyat, mivel rendkívül érdekesnek találja. Hozzátette: heti három órában tanulja, elméleti és gyakorlati órákon egyaránt. Eltökélt szándéka, hogy a jövőben vadászpilóta lesz, ehhez pedig fontos alapot ad a KatonaSuli-program.

Suták Ádám szintén megkapta az ösztöndíjat. A fiatalember számára már nem ismeretlen közeg a katonaság, hiszen a nyáron önkéntes műveleti tartalékosként csatlakozott a Magyar Honvédséghez,  majd Szentendrén végigcsinálta az alapkiképzést is. Elárulta: a jövőben – a családi hagyományt követve – hivatásos katona szeretne lenni. 

1595964019
Az ösztöndíjat kapott tanulók csoportja az államtitkárral

Fotó: Kucsera Georgina