Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Közös érdek – közös erőfeszítés

Szöveg: MAT/MHTT |  2018. november 21. 9:25

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Atlanti Tanács (MAT) és a Magyar Hadtudományi Társaság (MHTT). Az elmúlt bő két és fél évtizedben a két szervezet már többször vett részt közös programokon, rendezvényeken, ugyanakkor a jövőbeni együttműködést a most szentesített dokumentummal kívánja elmélyíteni és tovább bővíteni. Az együttműködési megállapodást a két szervezet elnöke: prof. dr. Vizi E. Szilveszter és Tömböl László nyugállományú vezérezredes írta alá.

1599196277
Mindkét szervezet a rendszerváltást követően a magyar társadalom megújulásának jelképévé vált. Az MHTT 1990-ben, a MAT pedig 1992-ben alakult, s mindketten elkötelezettek a honvédelem ügye, a Magyar Honvédség fejlesztése, illetve hazánk észak-atlanti és európai uniós tagsága mellett.

A két szervezet az elmúlt években számos rendezvény szervezésében, megrendezésében vállalt kulcsfontosságú szerepet, törekvéseik illeszkednek a magyar állampolgárok két évtizeddel ezelőtti akaratához, amikor a magyar emberek népszavazáson hazánk NATO-hoz történő csatlakozása mellett döntöttek.

A most aláírt együttműködési megállapodás szerint közösen is fellépnek az atlanti gondolat népszerűsítése érdekében. ,,A Magyar Atlanti Tanács és a Magyar Hadtudományi Társaság jellegzetes civil szervezetek, amelyek hidat alkotnak a közvélemény és a kormány között, az állampolgárt, a honvédelemmel, hadtudománnyal foglakozó embereket képviselik. Ha szükséges, felemeljük hangunkat hazánk NATO-tagsága, a Magyar Honvédség fejlesztése, a hadtudományok népszerűsítése érdekében" – hangsúlyozta Vizi E. Szilveszter és Tömböl László.

1599196277
Mindkét elnök felhívta a figyelmet arra, hogy 2019-ben emlékezünk meg a NATO megalakításának 70. és hazánk szövetséghez történő csatlakozásának 20. évfordulójáról. A mostani megállapodás alapján a két szervezet hozzájárul ahhoz is, hogy a magyar társadalom a jövő esztendőben méltó módon tudjon megemlékezni a két jeles évfordulóról.

Fotó: Kovács Zoltán