Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Közúti balesetnél segítettek a határt őrző katonák

Szöveg: Sályi Gergő törzsőrmester |  2016. június 23. 13:35

Az MH Dunántúli Ideiglenes Alkalmi Kötelékben szolgálatot teljesítő honvédek feladata a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kezelésében való közreműködés, s ezzel összefüggésben az államhatár védelme. Azonban ha szükség van rá, más esetekben is lehet számítani a haza szolgálatára felesküdött katonákra. A határőrizeti feladatokat ellátó honvédek legutóbb egy Zala megyei közúti balesetnél nyújtottak egészségügyi, valamint operatív segítséget a szakemberek kiérkezéséig.

1596015639
Június 19-én reggel 7 órakor, hosszú éjszakai szolgálat után indultak Letenyéről a szállásukra az MH Dunántúli Ideiglenes Alkalmi Kötelék (MH DIAK) katonái az M7-es autópályán, ahol a 231-es kilométerkőnél egy percekkel korábban történt baleset helyszínéhez értek. A karambol során egy kamiont előzni próbáló furgon járt szerencsétlenül; a nehéz tehergépkocsival és a szalagkorláttal való ütközésben egy személy súlyos sérülést szenvedett, két másik pedig könnyebben sérült meg.

A katonák a balesetet látva azonnal cselekedtek, s a helyszín biztosítása mellett – az ütközéshez elsőként odaért civil kórházi dolgozó tevékenységét támogatva – hozzáláttak az egészségügyi segítségnyújtáshoz. A segédkező katonák jelentős része rendelkezett harctéri életmentő képesítéssel, vagyis nemcsak a katonai alapkiképzésük során elsajátított egészségügyi ismereteikre támaszkodhattak, hanem a speciális, honvédségi tanfolyam során szerzett tudásukat is alkalmazhatták.

A hamar kiérkező mentőket már korábban riasztották, míg a rendőrség értesítéséről, valamint a – további baleset bekövetkezését megelőző – forgalomszabályzásról a honvédek gondoskodtak.

Fotó: MH DIAK