Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Külföldön teljesítenek majd szolgálatot a Szolnokon felkészült katonák

Szöveg: Kelemen Ilona |  2018. április 18. 14:48

Tartós külszolgálatra tervezett katonák részére tartottak békeműveleti felkészítést Szolnokon, az MH Béketámogató Kiképző Központban. A kiképzés április 13-án ért véget.

1599185373
A NATO, az ENSZ, az Európai Unió, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ), valamint a nemzetközi szerződések alapján betöltött külszolgálati beosztások váltásába tervezett tisztek és altisztek egyhetes felkészítés során sajátították el a békefenntartás alapjait és frissítették fel ismereteiket. A katonák egyebek mellett a NATO történetéről, feladatrendszeréről, szervezeti felépítéséről, katonai stratégiájáról, az aktuális kihívásokról szóló előadásokon vettek részt. Mindemellett megismerkedtek az angol nyelvű hírváltás szabályaival, az improvizált robbanóeszközök elleni védelem, valamint a személyi kimentés-kimenekítés alapjaival.

1599185373
Az elméleti és gyakorlati foglalkozásokból álló felkészítés résztvevői a nemzetközi hadijoggal kapcsolatos-, valamint egészségügyi, tárgyalástechnikai, médiakezelési ismereteket is elsajátítottak, valamint gyakorolták a térkép és a GPS használatát, illetve bepillantást nyerhettek a protokoll rejtelmeibe.

1599185373
Fotó: a szerző felvételei