Kun segítséggel

A kun vitézek hétszáznegyven évvel ezelőtti hősiességére emlékeztető márványtáblát állítottak a Dürnkrut és Jedenspeigen települések közti emlékhelyen, a morvamezei csata helyszínén a kiskunhalasi Kuruc Vitézek Nyugállományú Egyesület tagjai. Az első olvasatra talán meglepőnek tűnő tiszteletadás kezdeményezője és egyik szervezője Mester Sándor helytörténész volt.

– A kunok I. világtalálkozója alkalmából szervezett konferencián hívta fel a figyelmünket dr. Négyesi Lajos ezredes, hadtörténész a Dürnkrut melletti csata történelmi jelentőségére, a magyar és kun könnyűlovasság csatát eldöntő szerepvállalására. Az osztrákok jelentős eseményként tartják számon ezt az összecsapást, melynek helyszínén a 700. évforduló alkalmával hatalmas emlékművet állítottak, az Osztrák Nemzeti Bank pedig kibocsátott egy ezüst 100 schillinges, Rudolf portréját ábrázoló emlékérmét. A katonai hagyományőrzők lovagi tornával elevenítették fel az ütközet mozzanatait. Látványos csatajeleneteiket a közeli Jedenspeigenben, kétévente megrendezendő fesztiváljukon azóta is minden alkalommal bemutatják. Négyesi ezredes előadásában arra is kitért, hogy az emlékműre csak a győztes Habsburg Rudolf és a vesztes Ottokár nevét vésték fel. A csata kimenetelét eldöntő magyarokra, IV. (Kun) László királyunkra viszont még csak utalás sem olvasható a hatalmas kőtömbön. Ezt hallva döntöttem el, hogy kezdeményezni fogom a dürnkruti csatában részt vett magyar és kun vitézek kiemelkedő szerepének méltó megörökítését – foglalta össze az ausztriai megemlékezés jelentőségét a helytörténész.

Az események tavaly, a Szent László emlékévhez kapcsolódva gyorsultak fel, amikor a Kuruc Vitézek Nyugállományú Egyesület és Kiskunhalas önkormányzata is a kezdeményezés mellé állt. A város delegációja, valamint Dürnkrut és Jedenspeigen polgármesterei tavasszal már a jubileumi ünnepség részleteit is egyeztették. Pár héttel később pedig Szegletes László nyugállományú törzszászlós, a kiskunhalasi egyesület elnöke és Mester Sándor elültettek egy Magyarországról származó, kunsági földben gyökerezett tiszafát a dürnkruti csata emlékparkjában.

A kun vitézek hősiessége előtt az ütközet 740. évfordulóján tisztelegtek a népes kiskunhalasi delegáció tagjai, valamint Dürnkrut és Jedenspeigen polgárai. A megemlékezésen Fülöp Róbert, Herbert Bauch és Alfred Kridlo polgármesterek a települések közti baráti együttműködés jelentőségét hangsúlyozták, majd Wolfgang Galler az osztrák történészek szemszögéből elemezte a csata jelentőségét.

Az emléktáblát az ütközet helyszínén Dürnkrut, Jedenspeigen és Kiskunhalas polgármesterei, valamint Szegletes László leplezték le. A Pap Csaba kiskunhalasi kőfaragó mester által készített, német és magyar feliratú fekete márványlapot két bronzplakett, a kunfehértói szobrásznövendék, Kozma Anita alkotása díszíti. Az egyiken könnyűlovas, nyilazó harcos képe, a másikon IV. László hadicímere látható.

A dürnkruti csata történetét dr. Négyesi Lajos ezredes, hadtörténész is feldolgozta. Az ő kutatásaiból tudjuk, hogy a Morva folyónál kétszer ütköztek meg egymással a magyar király és Otakár seregei. Az első a cseheknek hozott győzelmet, a második azonban nemcsak a magyar fegyverek dicsőségét hirdette, hanem utat nyitott a Habsburgok felemelkedése előtt is.

A történtek előzménye, hogy 1273-ban, Frankfurtban a német fejedelmek Habsburg Rudolfot választották királyukká, nem pedig a jelentős hatalommal bíró Otakárt. Kettőjük konfliktusát leginkább az mélyítette el, hogy a német birodalmi gyűlés kötelezte Otakárt, hogy Ausztriát, Stájerországot, Karinthiát és Krajnát adja át Rudolfnak, egyedül Cseh- és Morvaországot tarthatta meg. Az 1276-ban kitört háborút zárta le a második morvamezei, vagy más néven dürnkruti csata.

Otakár 1278. június 27-én indult el Prágából a Morva felé, Rudolf eközben Bécsben várakozott, mivel a hadak gyülekezésére szeptember 8-át tűzte ki. A cseh sereg július végén lépett osztrák földre. Közben IV. László király is hadakat gyűjtött, hogy Rudolffal kötött egyezsége értelmében segítséget nyújtson Otakár ellen. A 2000–2500 nehéz és félnehéz lovasból, továbbá 5000 kunból álló seregével augusztus 6-án már Pozsonynál táborozott. Rudolf, amikor értesült arról, hogy számíthat a magyar csapatokra, elindult a mintegy 2500 vitézével. A két sereg rövidesen fel is vette egymással a kapcsolatot, és közösen küldtek ki felderítőcsapatot, amely Baksa Simonfia György vezette néhány ezer kun és Emmerbergi Schenk Bertold párszáz osztrák harcosából állt. Sikeres rajtaütésekkel nyugtalanították Otakár katonáit, aki ekkor értette meg, hogy a magyarok egyesültek Rudolf seregével. A következő napokban a magyar és kun könnyűlovasság harcfelderítéseket folytatott, amelynek során többször is összecsaptak az ellenség táborát biztosító lengyelekkel és brandenburgiakkal.

A magyar és a német sereg, bár szövetséges volt, mégsem került egy vezér irányítása alá. A döntések közös haditanácson születtek. A csata napját – Rudolf kérésére – augusztus 26-ra tűzték ki. Az összecsapás kilenc óra után kezdődött, amelynek első óráiban a magyar és kun könnyűlovasság pusztító nyílzáport zúdított a csatarendben álló csehekre. A zárt rendben álló magyarok és németek a könnyűlovasság fedezete alatt megközelítették Otakár zilált hadsorait és előbb a magyarok, majd Rudolf csapatai indultak támadásra. A könnyűlovasság ebben az időszakban kihúzódott a szárnyakra, ahol rendezte sorait és megkezdte az ellenség szárnyakon és hátul álló csapatainak zavarását. Ez főleg a cseh jobb szárny ellen hozott sikert, ahol a magyar nehézlovasság kemény tusában verte szét az első két csatasort, miközben a könnyűlovasság megakadályozta a harmadik sorban álló lengyelek bevetését. A jobb szárny hátrálása lassan menekülésbe csapott át, miközben az üldöző magyarok a csehek táborát is elfoglalták. A másik szárnyon kezdetben kedvezőtlenebb helyzet alakult ki. Rudolf támadását Otakár első csatasora feltartóztatta, majd a második harcba küldésével vissza is szorította. Az üldöző csehek ellen Rudolf a második csatasort vetette be, s ezzel megállította az ellenséget. Mielőtt még Otakár harmadik csatasora előre lendülhetett volna, a Kapeller Ulrik által vezetett csapat oldalba kapta a csehek rendezetlen tömegét. A zavart kihasználva Rudolf erői rohamra indultak és meghátrálásra késztették az ellenséget. Ekkor jelent meg a csehek hátában az üldözésből visszafordult magyar nehézlovasság. Otakár látva, hogy a csata elveszett, öngyilkos módon az osztrákok tömegébe rohant, akik lovagiatlan módon meglincselték és kirabolták. A csatában Otakár seregének jelentős része megsemmisült, sokan pedig a folyóban lelték halálukat.

Fotó: a szerző és archív