Kutató hadihajós
Szöveg: Snoj Péter | 2017. december 14. 8:21Különleges elismerést kapott az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred hadihajós alosztályának parancsnoka. Dr. Daruka Norbert százados kutatóként vehette át a Magyar Hadtudományi Társaság Korponay János-díját a napokban.
A Korponay János-díjra történő javaslatban dr. habil. Kovács Tibor, a műszaki szakosztály elnöke úgy fogalmazott: „A társaság és a szakosztály tudományos életének is aktív részese, a szakosztály valamennyi rendezvényén, programján tevékenyen részt vesz. Ugyancsak kiemelkedő a tagtoborzás és szakosztályunk katonai szervezeteknél történő képviselete terén végzett tevékenysége."
A hadihajós alosztály parancsnokának kilenc publikációja és konferencia-előadása jelent meg idegen nyelven, harmincegy pedig magyar nyelven különböző szakmai tudományos folyóiratokban és kiadványokban fő témájában: a robbanóanyagok, a robbantásos cselekmények és az ellenük történő védelem lehetőségeinek kutatásában.
Mint dr. Daruka Norbert százados rámutatott, a Korponay János-díj alapvetően nemcsak a kutató addigi munkájának elismerése, hanem egyfajta megerősítés, hogy a díjazott jó irányba tart, és ösztönzés a kutatómunka folytatására. Mint fogalmazott, nagyon jóleső érzés számára, hogy munkásságával kiérdemelhette a díjat; külön megtiszteltetés számára, hogy olyan szintén díjazott emberek neve mellett szerepelhet az övé is, mint például dr. Ruszin Romulusz dandártábornok, aki 2004-ben még mint őrnagy vehette át az elismerést.
A Korponay János-díjat utoljára 2013-ban ítélték oda kutatónak: akkor dr. Németh András őrnagy kapta meg, aki jelenleg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense.
Fotó: a szerző felvétele