Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Lehet egy csillaggal több?!” – idén is…

Szöveg: Takács Vivien |  2015. március 17. 19:29

Immár harmadik alkalommal indul útjára a Magyar Honvédség országos tehetségkutató versenye, a „Lehet egy csillaggal több?!”

Ebben az évben ismét megmutathatják tehetségüket a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség állományába tartozó hivatásos és szerződéses katonák, katonai tanintézeti hallgatók, köztisztviselők, kormánytisztviselők és közalkalmazottak.
A „Lehet egy csillaggal több?!" elnevezésű tehetségkutatón vers- és prózamondás, dumaszínház, ének, tánc és hangszeres zene kategóriákban indulhatnak egyénileg és csoportosan az előadók. A bemutatni kívánt produkció időtartama maximum három perc lehet, és amennyiben a zsűri úgy ítéli meg, a versenyzőnek lesz lehetősége még egy produkció bemutatására is. Kategóriánként az első három helyezett kap díjat.

A „Lehet egy csillaggal több?!" céljai, hogy újra felfedezzék a Magyar Honvédség kulturális értékeit, megmutassák és bemutassák a tehetséges fiatalokat, akik közöttünk élnek, akikre büszkék lehetünk, akik példát mutathatnak társaiknak és kollégáiknak.

Az elődöntők időpontja: 2015. május 7−8−9, a döntő időpontja pedig június 6.

A Magyar Honvédség előadó-művészeti tehetségkutató versenyére kitöltött nevezési lappal, április 10-ig lehet jelentkezni.

1595989811
Címkékkultúra