Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lézerlövészet és memóriafrissítés

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2014. augusztus 2. 7:09

A számtalan látványosság és program mellett egy katonai toborzósátor is helyet kapott az idei, immár 24. Művészetek Völgyében. A sátorban egyebek mellett repülőgép-szimulátor, lézerlövészet és „memóriafrissítés” várja az érdeklődőket.

1595976371

Ez utóbbi persze nem speciális katonaorvosi szolgáltatás… Arról van szó, hogy az egykori (sor)katonák kipróbálhatják, vajon mennyire emlékeznek még a gépkarabély pontos szét- és összeszerelési módjára.

Az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 3. Toborzó- és Érdekvédelmi Központ toborzósátrát egyébként Kapolcson húzták fel, itt várják a szerződéses katonai szolgálat, valamint az önkéntes tartalékos rendszer iránt érdeklődőket. 

1595976371

„Sok látogató érdeklődik a szerződéses katonai szolgálatról. De az önkéntes tartalékos rendszerről is egyre többen hallottak. Az elmúlt napokban volt olyan, aki direkt a regisztráció miatt keresett meg bennünket. A nyár folyamán egyébként eddig húsz-harminc főt érdekelt komolyabban a szerződéses katonai szolgálat lehetősége. Persze ez utóbbi akkor válik igazán komollyá, amikor ősszel visszahívjuk őket…" – mondta el a honvedelem.hu-nak Soós Gyula őrnagy (képünkön lenn), a központ parancsnoka.

1595976371

A toborzósátornál az érdeklődők − a katonai szolgálatról szóló információk megszerzése mellett − kipróbálhatták a lézeres lövészetet, a repülőgép-szimulátort és közelről is megnézhettek néhány, a Magyar Honvédségben rendszeresített kézifegyvert.

Soós őrnagy szerint a hétvégén is érdemes lesz kilátogatni a Művészetek Völgyébe…

1595976372

Fotók: a szerző felvételei