Meggyújtották a remény gyertyáját
Szöveg: Takács Vivien | 2017. december 10. 13:54Meggyújtották az adventi koszorú második gyertyáját Budapesten, a Stefánia Palota−Honvéd Kulturális Központ kertjében december 10-én, vasárnap délelőtt.
Az ünnepélyes adventi gyertyagyújtáson Jákob János dandártábornok, a HM Tábori Lelkészi Szolgálat Protestáns Tábori Püspökségének püspöke mondott beszédet. „Ma a remény gyertyáját gyújtottuk meg. A remény mindig azt jelenti, hogy szeretnénk valami jót, vágyakozunk valami szépre, amelynek elérése nem mindig csak tőlünk függ." „A mai rohanó világban a fogyasztói társadalomnak önmagát kiszolgáltató ember nagyon sokszor céltalanná válik" – hangsúlyozta a dandártábornok.
A püspök elmondta: az adventi koszorú négy gyertyája a hitet, a reményt, az örömöt és a szeretetet szimbolizálja.
A rendezvényen közreműködött a Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium kórusa. A délelőtt az adventi készülődés jegyében telt: a gyerekeket kézműves-foglalkozásokkal és a Turay Ida Színház „Zsiványok Betlehemben" című előadásával várták.
Fotó: a szerző felvételei