A pilóta, aki kitolta társát a háborúból

Bob Pardo az amerikai légierő F-4 Phantom típusú vadászgépének pilótájaként szolgált Vietnamban társával, a hátsó ülésen helyet foglaló Steve Wayne főhadnaggyal. Az 1967. március 10-i a 132. közös bevetésük volt, amelyre egy másik Phantommal és annak személyzetével (Earl Aman százados és Bob Houghton hadnagy) indultak el. A feladatuk egy Hanoi közelében lévő acélmű lebombázása volt.

A küldetés első olvasatra nem is tűnne komplikáltnak, hiszen vadászgépek fedélzetén „csak be kell repülni, kioldani a bombákat és hazatérni". A képet azonban nagyban árnyalta, hogy Hanoit számtalan – modern – légvédelmi rendszer védte a betolakodók ellen. Bob Pardo százados visszaemlékezésében úgy fogalmazott, hogy szerinte aznap még a szabadnapos légelhárítókat is szolgálatban tartották. Saját bevallása szerint katonai pályafutásának legádázabb ellenállásába ütközött azon a napon.

A megerősített légvédelem be is váltotta a hozzá fűzött félelmeket. A géppár még el sem érte az acélművet, amikor Aman százados találatot jelzett. A becsapódó repeszek ugyan megrázták az F-4-est, de a pilóta gyorsellenőrzést követően a küldetés folytatása mellett döntött. Pillanatokon belül újabb fémszilánkok szaggatták fel a gép törzsét, ekkor azonban már komolyabb sérüléseket okozva. Kilyukadt az üzemanyagtartály is, s miközben épp ezt jelentette társának, Pardo gépét is találat érte. Mindkét gép rohamosan veszített az üzemanyagkészletéből.

Noha a küldetést teljesítették, a hazavezető úton érte őket a felismerés: Aman gépe a folyamatosan szivárgó tartály végett képtelen elérni a baráti vonalakat, társával kénytelenek lesznek ellenséges terület felett katapultálni. Pardo százados ezt képtelen volt végignézni, mint később elmondta: „Hogy hagyhatnék ott bárkit, akivel épp az előbb vívtunk meg egy csatát?" Hiszen még ha épségben földet is értek volna a gépet elhagyó pilóták, nagy eséllyel a Vietkong kezére kerültek volna, amiről 1967-re már tudták, hogy az akár az öngyilkossággal is egyenlő lehet.

Pardónak mindössze percei voltak, hogy kitaláljon valamit, amivel megmentheti bajtársait. Noha az ő gépe is sérült volt, elegendő üzemanyaga maradt, hogy elérje Laosz térségét, ahonnan egy tankergép segítségével elérheti a légibázisát. E gondolatot végigvezetve jött az ötlet, hogy megpróbálja szó szerint eltolni a másik gépet, ameddig csak lehet. Pillanatokon belül besorolt Aman gépe mögé, és saját Phantomja orrával elkezdte maga előtt vezetni társa sérült vadászát. Az F-4-es orrát azonban nem arra tervezték, hogy tárgyakat lökdössön saját maga előtt, s erre hamarosan Pardónak is rá kellett jönnie. Számos sikertelen próbálkozás után át kellett terveznie ötletét.

Utasította Aman századost, hogy eressze ki azt a fékhorgot, amit rendeltetésszerűen akkor használnak, amikor a vadászgép repülőgép-hordozóra száll le, s ez a kampó kapja el azon drótkötelek egyikét, amely végül megfékezi a repülőgépet. Aman először nem is értette, hogy ez mi célt szolgál majd, de feltétel nélkül bízott társában. Pardo a saját kabinjának üvegét szorította a horoghoz. Noha így is lecsúszott időnként róla, ez mégis járhatóbbnak tűnt, mint a korábbi próbálkozás.

A problémák azonban itt még korántsem értek véget. Pardo F-4 Phantomja, amely épp egy ugyanilyen típusú gépet tolt maga előtt az észak-vietnami légtérben, kezdte felmondani a szolgálatot. Az egyik hajtómű lángra kapott, és a százados csak annak leállításával tudta megfékezni a tüzet. Ha újraindította, a lángok is újra felcsaptak. Ám rájött, hogy ezt a nehézséget már nagyon nem is érdemes kiküszöbölnie, hiszen ekkor látta meg, hogy alig maradt üzemanyaga, miután közel száznegyven kilométeren keresztül tolta előre társai vadászgépét.

Noha nem jutottak még ki az ellenséges területről, kénytelen volt mindenkit felszólítani a katapultálásra. Amant és Houghtont kis híján elfogták az észak-vietnamiak, végül mégis sikerült elrejtőzni az őket kereső járőr elől. Hamarosan amerikai helikopterek hangjára lettek figyelmesek, amelyek rövidesen kimentették őket. Pardót és társát, Wayne-t csaknem egy órával később, de szintén sikerült épségben hazajuttatni.

Három tanú is volt Pardo hőstettének igazolására, ám a hadvezetés korántsem látta dicséretes tettnek, hogy – szerintük – feleslegesen kockáztatta, s végül tönkre is tette az Amerikai Egyesült Államok légierejének egy vadászgépét. Végül azonban, számos pilótatársa közbenjárásának köszönhetően a vádakat elejtették. Az elismerésre viszont húsz évet kellett várnia, amikor is 1987-ben átadták Pardo és Wayne részére az Ezüst Csillag kitüntetést.