Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megkezdte munkáját az Operatív Törzs

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. október 23. 8:45

A Honvédelmi Minisztériumban megkezdte munkáját az október 23-i központi ünnepi programok biztonságos lebonyolításáért felelős Operatív Törzs (OT) – közölte az állami rendezvények szervezéséért felelős Honvédelmi Minisztérium nemzeti rendezvényszervező főosztálya (HM NRF) vasárnap reggel az MTI-vel.

A testület a rendezvények biztosításában, lebonyolításában közreműködő szervezetek – így többek között az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Mentőszolgálat, az Országos Meteorológiai Szolgálat, a Terrorelhárítási Központ, a Budapesti Rendőr-főkapitányság, valamint a Budapesti Közlekedési Központ – képviselőiből áll. Az OT a beérkezett adatok elemzése alapján dönt arról, hogy biztonságosan megtarthatók-e az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapjának programjai.
A nap folyamán a különböző programokra több tízezer érdeklődőt várnak, ezért a fővárosban forgalmi változásokra és útlezárásokra kell számítani – írták a közleményben.

A közlekedési változásokról szóló bővebb tájékoztatás elérhető a rendőrség, valamint a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. honlapján. További információ és részletes program a www.oktober23.kormany.hu oldalon található.

Kitértek arra is, hogy az Országos Meteorológiai Szolgálat tájékoztatása szerint vasárnap több órára kisüt a nap. Eső nem valószínű és a szél is gyenge, mérsékelt marad. A hőmérséklet a reggeli 4 Celsius-fok körüli értékről délutánra 12-13 fokig emelkedik.

A központi programsorozat reggel 9 órakor a Parlament előtti Kossuth Lajos téren, a nemzeti lobogó felvonásával kezdődik. Ugyanitt 15 órakor kezdődik a díszünnepség, amelyen ünnepi beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök, az ünnepség díszvendége, Andrzej Duda, a Lengyel Köztársaság elnöke. 19 órától a Budapest Sportarénában neves hazai zenészek és énekesek lépnek színpadra a „Szabadságkoncert 1956" keretében – olvasható a közleményben.

Magyarországon hatvan éve, 1956. október 23-án tört ki a forradalom és szabadságharc. A kormány az évforduló alkalmából emlékbizottságot hozott létre, és 2016-ot a Magyar Szabadság Évének nyilvánították.