Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megújulás előtt a világszervezet

Szöveg: Galambos Sándor |  2016. május 13. 16:10

„Az ENSZ békefenntartás reformja” témakörben rendeztek konferenciát május 11-én, szerdán Szolnokon, az MH Béketámogató Kiképző Központban. A tudományos tanácskozáson a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Karának, Rendészettudományi Karának, valamint Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának hallgatói is részt vettek.

Az ENSZ békefenntartói reformkoncepciójának tartalmi elemeit, továbbá a világszervezet tavalyi, első vezérkarfőnöki konferenciája eredményeit és tapasztalatait elemezték a „Az ENSZ békefenntartás reformja" címen rendezett konferencia résztvevői Szolnokon, az MH Béketámogató Kiképző Központban.

1596013506

Az elmúlt hatvan évben az ENSZ békefenntartó tevékenysége meghatározó szerepet játszott a béke és a biztonság garantálásában. Az évtizedek során egy széles feladatkörű, nagyszámú békefenntartót és jelentős anyagi forrásokat bevonó eszközzé vált, amelyet a világ számos országában alkalmaztak a konfliktusok megoldására. Ezért a békefenntartás sikerének vagy kudarcának a meghatározása és a sikert befolyásoló tényezők vizsgálata nagy figyelmet kapott mind a kutatók, mind az ENSZ részéről. Mégsem kristályosodott ki a békefenntartás univerzális receptje, a tapasztalat inkább azt erősíti, hogy mivel a konfliktusok különbözőek, azok más és más választ igényelnek a nemzetközi közösség részéről. A biztonságra ható folyamatok napjainkban egyre inkább felgyorsulnak, egyre összetettebbé válnak és egyre kevésbé kiszámíthatók – foglalta össze a világszervezet reformkoncepciója megvalósításának szükségességét „Az első ENSZ vezérkarfőnöki konferencia (2015)− eredmények és tapasztalatok" témakörben tartott előadása elején dr. Orosz Zoltán altábornagy. A Honvéd Vezérkar főnökhelyettes értekezésében röviden ismertette az ENSZ történetét, felvázolta a 21. század biztonsági problémáit, az ENSZ-műveletek sikereinek és kudarcainak tényezőit, majd összefoglalta a világszervezet vezérkari főnökeinek tanácskozásán elhangzott jelentősebb észrevételeket és hozzászólásokat.

1596013507

Orosz tábornok előadását követően a résztvevők három témakörbe csoportosítva dolgozták fel a konferencia tematikáját. „A reform politikai és biztonságpolitikai feltételei" panelben Erdős André nagykövet, a Magyar ENSZ Társaság alelnöke „Az ENSZ reformja és a békefenntartás kihívásai" címmel tartott előadást, majd dr. Szenes Zoltán ismertette és elemezte az ENSZ főtitkára által a reform megvalósítása érdekében összeállított, úgynevezett HIPPO-jelentést.

1596013507

A tanácskozás második panelje „A magyar hozzájárulás javításának lehetőségei" témakört fogta össze. Ennek keretében a Külgazdasági és Külügyminisztérium képviseletében dr. Hamar Balázs „ENSZ békefenntartás a magyar külpolitikában", Stelmach László rendőr őrnagy „Rendőri békefenntartás és a magyar hozzájárulás", dr. Szatmári László alezredes, a Honvédelmi Minisztérium Védelempolitikai Főosztályának szakértője „Katonai békefenntartás és a Magyar Honvédség hozzájárulása" címmel tartott előadásokat.

1596013507

A harmadik panel „A kiképzés és felkészítés feladatai és lehetőségei" címet viselte. A témában Apáti Zoltán ezredes, az MH Béketámogató Kiképző Központ parancsnoka „12 év a békefenntartás szolgálatában", Stelmach László rendőr őrnagy „Felkészítés a rendőri békefenntartó tevékenységre", valamint  Drót László ezredes, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnokhelyettese „Békefenntartói kiképzés a Magyar Honvédségben" című előadása hangzott el.

A konferencia tapasztalatait, az ezekből fakadó feladatokat Horváth Gábor dandártábornok, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság megbízott szárazföldi haderőnem főnöke foglalta össze.

1596013507


Fotó: a szerző felvételei