Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Minden hiba beláthatatlan következményekkel járhat

Szöveg: Draveczki-Ury Ádám |  2012. szeptember 19. 14:31

„A természeti és civilizációs katasztrófák elhárítása is olyan közfeladat és küldetés, amiben nem lehet hibázni” − mondta dr. Dankó István, a honvédelmi tárca jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkára szeptember 19-én, A honvédelmi katasztrófavédelmi rendszer napjainkban című konferencián.

1595941832

„A katasztrófavédelemben való részvételre a katonákat a jogszabályok kötelezik, ám ez egyfajta velünk született kötelezettség is egyben" − mondta megnyitóbeszédében dr. Dankó István. A honvédelmi tárca jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkára részletesen szólt a katonák katasztrófavédelmi kötelezettségeiről. A Magyar Honvédség – és minden hadsereg – egyik legfőbb értékmérője, hogy milyen szinten képes intézményesen biztosítani állampolgárai testi és vagyonbiztonságát a saját hazájában. Igaz ugyan, hogy békeidőben a katonák elsődlegesen a lehetséges konfliktusra készülnek fel, ám a képességek és a technikai eszközpark egyéb feladatokra is alkalmassá teszik a haderőt. Ezek közül az első és legfontosabb a katasztrófavédelmi rendszerben való közreműködés.

A helyettes államtitkár rámutatott: az árvízhelyzetben, a vörösiszap-katasztrófa, illetve a téli rendkívüli időjárási körülmények idején végzett tevékenység közvetlenül és látványosan köti össze az állampolgárokat a honvédséggel. „Soha nem felejthetjük el, hogy a haza fegyveres védelme mellett a természeti és civilizációs katasztrófák elhárítása is olyan közfeladat és küldetés, amiben nem lehet hibázni, ez ugyanis beláthatatlan következményekkel járna" − hangsúlyozta Dankó István. „Nélkülözhetetlen a teljes mértékű felkészítés minden olyan eseményre, amelynek bekövetkezésére akár a legkisebb esély is mutatkozik" − tette hozzá. E felkészítés egyik módja az ehhez hasonló továbbképző konferenciák megrendezése, hiszen a globális biztonsági helyzet és a hazai jogszabályi környezet változásai miatt fontos folyamatosan aktualizálni és naprakészen tartani a vonatkozó dokumentumokat, eljárásrendeket.

1595941832

A HM Tervezési és Koordinációs Főosztály által szervezett konferencia − Budapesten, a HM Stefánia Kulturális és Szabadidő Központban – a megnyitót követően szakmai előadásokkal folytatódott.

Fotók: Rácz Tünde