Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Minden korlátozás nélkül ezrével vásárolják a régi katonafegyvereket”

Szöveg: honvedelem.hu |  2014. április 3. 16:27

Miről írtak az újságok száz esztendővel ezelőtt, amikor már a „levegőben volt” a Nagy Háború? Sorozatunkban az 1914-ben megjelent magyar napilapok írásai közül szemezgetünk.

„Fegyverkeznek az erdélyi románok?" címmel jelenik meg a Népszavában egy cikk, amelyben egy szemtanú beszámolóját olvashatjuk: „Azt nem tudom, hogy a hadvezetőség miképpen foglalkozik az ország határaival. … Azt mondhatom, hogy az ország déli határán, a Romániával határos déli megyékben a múlt esztendő óta már egészen szabadon, minden korlátozás és akadályozás nélkül ezrével vásárolják a román parasztok a régi katonafegyvereket, úgy hogy azt lehet mondani, hogy a határszéli románság nagy részt föl van fegyverkezve ismétlő katonafegyverekkel, amelyekkel bánni is tud."

(A sajtószemlét az Országos Széchenyi Könyvtárban megtalálható korabeli napilapok átolvasásával Takács Vivien, Snoj Péter és Kovács Dániel készítette.)

1595969733

1914. áprilisi újságok
Címkéklapszemle