Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Mosolyogva informál

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2013. július 3. 7:22

Beosztásából adódóan Kádárné Hegedűs Veronika zászlós, az MH Légi Vezetési és Irányítási Központ (MH LVIK) humán beosztottja tudja meg elsőként, ha munkatársai közül valaki kitüntetést kap. De mi a helyzet vajon akkor, ha ő saját maga részesül elismerésben? Mert bizony idén, a humán szakterületen a zászlós asszony lett az Év Katonája…

„Szokás szerint érkezett a telefon, el is kezdtem jegyzetelni az elismerések átvételével kapcsolatos információkat, időpontot, helyszínt, épp csak a név nem hangzott el. Rákérdeztem a vonal másik végén a kollégámra, hogy mégis kinek kell mennie? Hát neked, válaszolta… Hirtelen fel sem fogtam, mit mondott… a többi kitüntetettről persze tudtam, de az Év Katonája címet még a parancsnokom is titokban tartotta előttem" – emlékszik vissza Kádárné Hegedűs Veronika zászlós arra a napra, amikor kiderült: ő veheti át idén ezt a vezérkar főnök által alapított elismerést.

1595956572

A humán szakterület persze nagyon sok mindent magába foglal – többek között a személyügyi feladatokat, a rendezvényszervezést, a rekreáció szakterületét és a szociális gondoskodást is, de mindezek mellett a zászlós asszony egyben az alakulat esélyegyenlőségi referense is. Mint mondja, munkakörének szintén nagyon lényeges részét képezik a belső kommunikációval kapcsolatos feladatok, kiemelkedő fontosságú az állomány gyors és pontos tájékoztatása. Már csak azért is, mert az MH LVIK-nél szolgálók nagy része váltásos munkarendben dolgozik, tehát eleve sokkal nehezebben jutnak el hozzájuk az információk, mint a nyolcórás munkarendben dolgozókhoz.

1595956573

„Szívügyem a kultúra is: egyfajta missziónak érzem, hogy a kollégák mindennapi életébe beépítsem a kultúra szeretetét. Rendszeresen tájékoztatom az állományt a város különféle kulturális rendezvényeiről. Szintén nagy feladat a csapattörténet gondozása, mert szerencsére sok anyag napvilágot lát az alakulatunkról. Tartom a kapcsolatot a különféle civil szervezetekkel, önkormányzati szervekkel, nyugállományú katonákkal, valamint a misszióban lévő állománnyal és családjaikkal is. Azt is tudni kell, hogy nálunk nincs csapatpszichológusi beosztás, csak az MH 54. Veszprém Radarezrednél. Humán beosztottként azért igyekszem odafigyelni a kollégáimra, ha esetleg egyéni problémáikkal is hozzám fordulnak. Egyébként pedig a mottóm ez: mindig mosolyogni kell!" – fogalmaz a zászlós asszony, és még hozzáteszi, hogy szerinte ebben a beosztásban nem létezik munkaidő: a cél és a szervezet érdekében mindent meg kell tenni, amikor és amit lehet.

1595956573

Persze egy fecske nem csinál nyarat: Kádárné Hegedűs Veronika szerint noha ő kapta a díjat, az utóbbi évben elég sokat tettek itt az alakulatnál dolgozók a szervezet érdekében, sokan segítették munkájában. Másképpen fogalmazva: egyik beosztás nem létezhet a másik nélkül. „Büszkék rám a kollégák, azt mondták: megérdemeltem" – fűzi hozzá.

A zászlós asszony egyébként huszonnyolc esztendeje dolgozik a haderőnél, eredetileg pedig rendőrnek készült. Érdekesség, hogy kezdetben a Sziklában rajzolóként tevékenykedett. Saját bevallása szerint nagyon jó mentorai voltak, főleg az egykori Légierő Parancsnokságon, tőlük tanulta meg ezt a szakmát.

Mint az egyik képen látható elismerés is bizonyítja, nem is akárhogyan…

Fotó: MH LVIK archív és a szerző