Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nyári napközis gyerektáborok a Stefánia Palotában

Szöveg: Brávácz Alexandra |  2014. július 15. 7:45

A zuglói Stefánia Palota–Honvéd Kulturális Központ a nyári szünidőben idén újra napközis táborokat szervez gyermekek számára öt különböző tematikával. A táborok egyhetesek.

Az idei első táborban, a színjátszó táborban a gyerekek a színjátszással ismerkedhettek, drámapedagógusok irányítása mellett. Egy hét alatt megtapasztalhatták, milyen út vezet egymás megismerésétől a közösen alkotott, létrehozott előadásig. Quintus Konrád rendező, színész szakmai felügyelete mellett olyan színpadi foglalkozásokban volt részük, amelyek során kreatív és kommunikációs készségük fejlődhetett. Az egyhetes együtt töltött idő növelte bennük a csapatszellemet, a közös munka szociális érzékenységükre is építő hatással volt. Ezt igazolta az az előadás is, amit a tábor végén a gyerekek a szülőknek, nagyszülőknek nagy sikerrel adtak elő.

1595975475

A katonai tábor résztvevőinek többsége évek óta visszatérő, immár „veteránnak" számító gyermekekből állt. Az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezrednél tett látogatás során izgalmas kalandokban volt részük a „kis katonáknak". Nyomon követhették, hogyan dolgoznak a bombakereső kutyák, s a Dunán maketthajó- és motorcsónakversenyen is részt vehettek.
Az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Petőfi Sándor laktanyájában alaki kiképzést kaptak, valamint légpuskával lőhettek. Kitartásukat és ügyességüket a nap végén a szervezők mindig csillagokkal jutalmazták, amit katonai kiskönyvükbe ragasztva gyűjtöttek egész héten.

A hét közepén Pusztavacsra, a Magyar Honvédség Anyagellátó Raktárbázisára látogatott a kis csapat, ahol többek között utazhattak az UNIMOG tehergépkocsi-mentőben, és megtapasztalhatták a paintballos túszmentést is. Ezenkívül egy tűzoltóbemutató és további technikai eszközök kipróbálása nyújtott nekik nagy élményt.

1595975475

A negyedik napon Szentendrén, az MH Altiszti Akadémián tettek látogatást a táborozók, ahol megismerkedtek a katonai rádiózással, megtekintették a helyi múzeumot, valamint „harci gyakorlatot" végezve gránátot dobtak, sőt, légpuskákkal is lőttek.
Az utolsó napot a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen töltötték a gyerekek. Itt elsajátították a kötélcsomózás különböző technikáit, fegyverismereti tudást szereztek és ellátogattak az MH Ludovika Zászlóalj csapatmúzeumába is. A tábor befejeztével mindenki a „.Ha nagy leszek, katona leszek!" mondattal búcsúzott.

A harmadik héten a sporttábor következett. Itt valóban minden perc a sport jegyében telt. A Petőfi Sándor laktanyában és a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen különböző sportversenyekkel, sportbemutatókkal várták a gyerekeket. Megismerkedhettek az airsoft-lövészettel, a floorball-lal, valamint a vívással mint sportággal. Egy napot a Csillebérci Kalandparkban töltöttek a tábor résztvevői, másnap az Elevenpark Játszóházba látogattak. A különböző szintű pályákon kipróbálhatták erőnlétüket, ügyességüket, és kitartásukról is tanúbizonyságot tehettek.

1595975475

Idén még további két témában szerveznek nyári gyerektáborokat a központ munkatársai. A tánckedvelőket a hip-hop tánctáborba, a szünidőt hasznosan eltölteni vágyókat pedig a szabadidőtáborba várják, ahol ellátogatnak velük többek között a főváros több múzeumába is.

További információk és jelentkezési lap a Honvéd Kulturális Központ honlapján!