Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Önkormányzattal kötöttek együttműködési megállapodást

Szöveg: Ifju Tímea főhadnagy |  2013. március 18. 20:29

Együttműködési megállapodást írt alá a MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH HKNYP) és Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata a napokban. A szerződés célja a Magyar Honvédség Önkéntes Tartalékos Rendszerének megismertetése a társadalom minden rétegével, illetve az ÖTR feltöltésének elősegítése.

A megállapodást Vanyur Tibor mérnök ezredes, az MH HKNYP parancsnoka és Kiss
Tibor, Békéscsaba alpolgármestere írták alá.

1595951116

Az
aláírását követően Vanyur ezredes elmondta: a „haderőfejlesztés
egyik legnagyobb vállalkozása a rendszerváltás után a tartalékos rendszer fejlesztése, ezen
belül az ÖTR fejlesztése." A parancsnok hozzátette: a tartalékos rendszer fejlesztése már
2010-ben megkezdődött a védelmi tartalékosokkal, akik katonai objektumok őrzés-védelmét
látják el. Az önkéntes műveleti tartalékosok feltöltése 2012. januárjában kezdődött meg, akik
a honvédség minden feladatába bevonhatók és a Magyar Honvédség katonai szervezeteinél
kapnak tartalékos beosztást.

Vanyur Tibor hangsúlyozta: idén nemcsak folytatódni fog az önkéntes műveleti tartalékosok kiképzése és felkészítése, hanem
már tényleges szolgálatot is ellátnak a Magyar Honvédség alakulatainál. Hozzátette: „az ÖTR csak akkor lehet, igazán sikeres, ha a társadalom
minden rétege megismeri, hogy miért van szükség tartalékos rendszerre, hogyan hajtjuk végre
a tartalékos feladatokat. "

1595951116

A parancsnok fontosnak tartja, hogy az önkormányzati jellegű
munkahelyekről, a közszférából is jelentkezzenek olyan állampolgárok, akik a megszerzett
polgári képzettségüket, a honvédelem iránti érdeklődésüket ebben a formában fejezik ki,
illetve akarják még tovább fejleszteni.

Vanyur ezredes szerint az ÖTR a „leglazább kötelék, amely Magyar Honvédség
és az állampolgárok között lehet, hiszen a tartalékosok élik hétköznapi életüket, tanulnak,
dolgoznak, rendelkezésre állnak és amikor a honvédségnek szüksége van rájuk, akkor behívja
őket."