Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Rendhagyó állománygyűlés

Szöveg: Draviczné Adamek Krisztina százados |  2018. november 3. 8:00

Rendhagyó állománygyűlésen vehettek részt az MH Összhaderőnemi Parancsnokságon (MH ÖHP) szolgálók: az októberi értekezleten köszöntötték Oláh József ezredest, a törzsosztály vezetőjét, aki a napokban töltötte be 60. életévét és saját kérésére – november 1-jével – nyugdíj előtti rendelkezési állományba vonul.

Oláh József ezredest 1980-ban avatták tisztté, így közel négy évtizedet szolgált a Magyar Honvédség kötelékében. Székesfehérváron 1994 óta teljesített szolgálatot, így hosszú ideje meghatározó egyénisége volt az MH Összhaderőnemi Parancsnokságnak és jogelőd szervezeteinek. Az ezredest Mihócza Zoltán vezérőrnagy, az MH ÖHP megbízott parancsnoka köszöntötte.

1599195246

Az állománygyűlés részeként – a parancsnoki értékelést és feladatszabást követően – a Magyar Honvédség és az Ohiói Nemzeti Gárda együttműködésének 25. évfordulója alkalmából készített vándorkiállítást tekinthették meg az érdeklődők a parancsnokság épületének aulájában.

A nemzeti gárda és Magyarország együttműködésére a térség országai közül az elsők között került sor, mindez kiemelten fontos volt az amerikai-magyar katonai kapcsolat terén. Az elmúlt negyed évszázad során több alkalommal került sor felsőszintű, parancsnoki és szakértői találkozókra, közös gyakorlatokra, tanfolyamokra. A két ország katonái nemcsak ezeken az alkalmakon bizonyították, hogy képesek a professzionális együttműködésre, hanem műveleti területen, Afganisztánban a Műveleti Tanácsadó és Összekötő Csoportban (Operational Mentor and Liaison Team – OMLT) is kiválóan dolgoztak együtt.

1599195246

A kiállítás korábban látható volt a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban, valamint a Honvédelmi Minisztérium Lehel utcai objektumában is. A későbbiekben pedig Tatán és Debrecenben lehet majd megtekinteni.

Fotó: Révész Csaba