Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Repülésbiztonsági tapasztalatcsere

Szöveg: Snoj Péter |  2019. december 20. 10:15

Első alkalommal tartottak közös eszmecserét a magyar és német katonai légiközlekedési baleset-kivizsgáló osztályok. A december 17-én és 18-án Budapesten megrendezett konferencián a két nemzet szakemberei kifejezetten a Magyar Honvédségben is rendszeresítés alatt álló Airbus H145M helikoptertípus kapcsán egyeztettek.

1596073983

Az immáron hazai légtérben is otthonosan, saját felségjelzéssel közlekedő Airbus H145M típusú forgószárnyasok rendszerbe állása okán indítványozta a két nemzet közös konferenciájának létrejöttét a HM Közigazgatási Államtitkári Titkárság Állami Légiközlekedési Balesetvizsgáló Osztály. Somogyi Zoltán ezredes, osztályvezető elmondta: a két napos előadás-sorozat elsődleges célja lefektetni azokat az alapokat, amelyet követően már járt útként folytathatnak szakmai egyeztetéseket a magyar és német szakemberek. Mint megtudtuk: ez az első alkalom, hogy a két ország repülésbiztonságot szolgáló és balesetvizsgáló katonái találkoznak és összevetik módszereiket, tapasztalataikat.

1596073984

Utóbbiak terén a magyar szakemberek számára rendkívül fontos a német kollégák szakértelme, hiszen Németországban már évek óta használatban van a nálunk még igencsak újnak számító típus és mint Somogyi Zoltán ezredes fogalmazott, az új típussal nem csak gépek jelentek meg a Magyar Honvédségben, hanem egy teljesen új gondolkodásmód, illetve repülési és repülésbiztonsági kultúra szükségessége is. Ezek mellett természetesen a szakembereknek arra az esetre is fel kell tudniuk készülni, hogy képesek legyenek elvégezni a szükséges szakmai vizsgálatokat, ha a helikoptert nem várt esemény, rosszabb esetben baleset érné.

A két napos konferencia során a felek megismerkedtek egymás módszereivel és szabályzóival is annak érdekében, hogy a jövőben már ezek ismeretében folytatódhasson a tapasztalatcsere. Somogyi Zoltán ezredes a konferenciát követően azt nyilatkozta, hogy kifejezetten sikeres egyeztetést zártak, a két nemzet módszereit összevetve sok hasonlóság és különbség is kiderült, amelyek tapasztalatait feldolgozva egy hosszútávú együttműködés lehetősége körvonalazódott ki. Mind a német, mind a magyar nemzet képviselői egyetértettek abban, hogy a szakmai eszmecserét éves szinten folytatni kell.

1596073984