Repülőgépeket vett a Magyar Honvédség
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2017. január 13. 19:00Kiképző-, felderítő- és futárrepülőgépeket vett a Magyar Honvédség – erősítette meg az MTI-nek január 13-án, pénteken a Honvédelmi Minisztérium.
Pénteki számában a Magyar Idők írt arról, hogy márciusban érkeznek meg Szolnokra azok a kiképző-, felderítő- és futárrepülőgépek, amelyeket a Zlin Aircraft gyártócégtől vásároltak meg a Magyar Honvédségnek. A cikkben felidézték: a Jak-52-es kisgépek pótlására még tavaly írt ki pályázatot a HM. A tenderen a cseh Zlin Aircraft lett a győztes, amely mintegy nettó 363 millió forintért szállítja le a repülőgépeket.
A Jak-52-eseket még 1994-ben szerezte be a szaktárca, eljárt felettük az idő – jegyezte meg a napilap.
A cikk szerint a kiképzőgépek érkezése az első fontos lépés a magyar pilótaképzés átalakításában, illetve fejlesztésében. A Z-242L típusú, kétüléses gépekkel ugyanis kezdő hajózókat oktathatnak, akik az alapok elsajátítása után átülhetnek majd azokba a sugárhajtású, közepes repülőgépekbe, amelyeket a hadrendből kivont L-39-es légi járművek helyett tervez beszerezni a honvédség.
Kitértek arra is, hogy a két Z-143LSi típusú, négyüléses repülőgép segítségével más feladatokat is elláthat a honvédség. A kisgépeket bevethetik például felderítési célokra – írták, felidézve, hogy ez a képesség „csökkent az üzemképes katonai helikopterek számának megcsappanásával".
A Zlinek másik típusa ugyanakkor használható futárgépként is, ami fontos lehet többek között a katonai küldemények gyors célba juttatásához is – írta pénteki számában a Magyar Idők.
Címlapfotó: airliners.net (illusztráció)