Szent László tiszteletére
Szöveg: honvedelem.hu | 2017. október 8. 18:16Folytatva a „rendhagyó történelemóra” sorozatot, I. László (1046−1095) előtt tisztelegve tartotta legutóbbi nyilvános rendezvényét a kiskunhalasi Kuruc Vitézek Nyugállományú Egyesület. A magyar állam megszilárdítója trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából a 2017-es évet Szent László-emlékévnek nyilvánította az Országgyűlés.
Az érdeklődőket Madarász László nyugállományú alezredes, a Kuruc Vitézek Nyugállományú Egyesület elnöke köszöntötte, majd Mester Sándor tanár bevezetőjében I. László kiemelkedő haditetteit és a nyugati vég jelentőségét hangsúlyozta.
Dr. Négyesi alezredes előadásában a méltatlanul feledésbe merült, a honfoglalás menetét lezáró, annak eredményeit tartóssá tevő ütközetre, a pozsonyi csatára, illetve a Habsburg-dinasztia hatalmát megalapozó dürnkruti ütközetre külön is kitért.
Forrásokkal alátámasztható adatok alapján ismertette a 907-es frank/német hadjárat menetét és a döntő ütközet rekonstruálható lefolyását. Az Ennsburgtól Pozsonyig tartó felvonulás, és a Duna partján lezajló ütközet az ottani hadmozdulatok, taktikai elemek és a korabeli hadászat ismerete alapján viszonylag jól áttekinthető. Két korszak, két harcászati kultúra csapott össze, amelyben a jelentős keleti, nomád elemeket is hordozó magyar harcmodor győzedelmeskedett, a nyugati hatalmak lemondtak a további hódító vagy bosszúhadjáratokról. Így a honfoglalás, államalapítás viszonylag békés körülmények között mehetett végbe. Véleménye szerint a döntő csata július 4-én zajlott, ez a nap pedig lehetne akár a magyar nemzeti függetlenség emléknapja is.
Előadása második részében – a kunok révén feltehetően helyi, kiskunhalasi kapcsolatokkal is bíró − 1278-as dürnkruti ütközetről szólt. Elmondta: maga is bejárta a csatateret. Azonban saját személyes terepismerete és a források alapján máshová teszi a magyar tábor helyét, a kezdeti hadmozdulatokat, mint ahol azok a vázrajzokon fellelhetők, illetve ahol a hivatalos emlékhellyel eddig megjelölték. Részletesen szólt a csata kimenetelében döntő szerepet játszó magyar könnyűlovasságot jelentő kunokról, hadmozdulataikról és harci taktikájukról.
Dr. Négyesi Lajos alezredes üdvözölte a kiskunhalasi nyugállományú katonák
szándékát, hogy szeretnének Dürnkrut és Jedenspeigen térségében emléket állítani az ott harcoló IV. László királynak és a vele csatába vonuló magyar/kun katonáknak is.
Fotó: Kiss István nyugállományú alezredes és Kovács Gizella