Szimuláljunk!

Gyakorlatilag bármit képesek vagyunk modellezni – válaszol tömören a lehetőségeket firtató kérdésünkre Lampert József alezredes, az MH Légi Vezetési és Irányítási Központ (MH LVIK) Szimulációs és Gyakoroltató Központjának parancsnoka, majd rávilágít arra: tulajdonképpen jelen esetben nem is elsősorban a „mit?" kérdése a fontos, hanem a „miért?" és a „hogyan?".

Mindenki gyakorol

A 2010 óta működő központ alapvető célja, hogy az elméleti képzésen már túlesett, az alakulathoz került légvédelmi irányítók, illetve a harci, hadműveleti munkát végzők a virtuális, de a valóságot szinte teljesen megközelítő térben szerezzék meg az éles szolgálatellátáshoz szükséges rutint. Emellett pedig lényeges, hogy a már aktívan szolgáló katona folyamatosan képes legyen különféle helyzetek gyakorlására.

Ehhez persze megfelelő szakemberekre és technikára van szükség. A központ légi vezetési szakinstruktorai a légihelyzetkép-előállítás, a légvédelmi rakéták, valamint a NATO légi vezetési-irányítási struktúrájának szakértői, Lampert József alezredes speciális szakterülete pedig a harcvezetés. Technikai háttérként gyakorlatilag ugyanazok az eszközök, továbbá híradó-, informatikai és vezetésirányítási rendszerek állnak rendelkezésre, mint amilyeneket egy valós hadműveleti központban találni.

– A szimuláció fajtáit tekintve három nagy területet különböztethetünk meg. Az első az egyéni gyakorlás, amelynek során (tegyük fel) egy légvédelmi irányító áll kapcsolatban egy virtuális vadászgéppel. Az úgynevezett szekciót érintő imitált helyzetekben már többen dolgoznak együtt, például egy komplex felderítő-, azonosító- vagy fegyverirányító csoport. Végül pedig a komplett, rendszerszintű szimulációról beszélhetünk, amelynek keretében az MH LVIK egész állománya gyakorolhat. Ilyen az évente kétszer végrehajtott Pásztázott Légtér elnevezésű kiképzési eseményünk. Sőt, akár haderőnemi szintű gyakorlatok forgatókönyveit is képesek vagyunk kidolgozni – avat be minket a rendszer működésébe a központparancsnok.

Béke és krízis

Természetesen a modellezett légi szituációk terén is lényeges szétválasztani a békehelyzetben, a krízishelyzetben, illetve a háborús helyzetben előforduló lehetőségeket. Példának okáért békeidőben előforduló eset lehet egy úgynevezett végigfutó szimulált valós riasztás, amikor egy, a hazánk légterében tartózkodó, rádiókapcsolatot nem létesítő repülőgép miatt a NATO elöljáró szervezete elrendeli a készenléti Gripen-géppár bevetését. Ilyenkor a szakemberek a szokásos, szövetségi szinten előírt eljárásrendet és terminológiát gyakorolják, a már meglévő képességeik szinten tartása érdekében. Természetesen fabatkát sem ér az egész, ha a rádiókapcsolat túlsó végén nem jelentkezik be a „valóságban" is az alájátszó által megszemélyesített repülőgép-vezető.

Szintén alapvető, hogy a központ a békeidős tevékenységből miként képes gyorsan és szakszerűen átváltani krízishelyzetben történő alkalmazásra. Talán nem is kell ecsetelni, hogy ezen a téren mekkora jelentőséggel bír a valósághoz lehető legközelebb álló rendszeres gyakorlás. Már csak azért is, mert a békeidőben követett eljárásrend merőben más, mint a krízishelyzetben alkalmazott. Ilyen jellegű feladatok végrehajtására főleg a NATO-szintű harcászati képességellenőrzésre történő felkészüléskor, illetve magán az ellenőrzésen kerül sor. Háborús helyzet imitálásakor pedig kifejezetten a fegyverrendszerek harcászati vezetését és harcászati irányítását gyakorolják a katonák.

A központ szakemberei egy-egy békeidős program megtervezésekor teljes mértékben a valóságban is megtörtént események, incidensek tapasztalatait dolgozzák fel. Ilyenek lehetnek például a repülés során bekövetkezett különféle vészhelyzetek, a repülőeszközzel elkövetett határsértések, és még sorolhatnánk. Ezt azért lényeges megjegyezni, mert a lehetőségek tárháza végtelen, és igen ritkán fordul elő olyan forgatókönyv, amikor kifejezett cél a valóság „túlszimulálása". (Ilyenkor egyébként az állomány teherbíró képességének határát tesztelik.) Az elképzelt krízishelyzetben azonban (a békeidő viszonyaihoz képest) megváltozik többek között a légtér-gazdálkodási struktúra és a légi jelenlét is. Szinte biztosan korlátozzák például az imitáltan felügyelt légtér egy részét, és az erre vonatkozó eljárásrend is teljesen más. Sok esetben történik szimulált határsértés, felderítő repülés, és ilyenkor a NATO által előírt – nagyon kötött – fegyveralkalmazási szabályok érvényre juttatásának módját gyakoroltatják a katonákkal.

– A legfontosabb a szabályszerű és minél gyorsabb reagálás. És minél többet találkozik állományunk ilyen esetekkel, annál nagyobb hatásfokkal, annál rövidebb idő alatt képes meghozni a megfelelő döntést. „Élesben" ugyanis végképp nincs idő arra, hogy a nyomtatott ellenőrzési listát lapozgassuk, azonnal helyesen kell dönteni. Képzeljük bele magunkat egy olyan helyzetbe, amikor azonos időben felbukkanó, három-négy légi céllal szemben kell a lehető legrövidebb időn belül szabályszerűen intézkedni. Erre csakis a gyakorlatokon lehet megfelelően felkészülni – szögezi le Lampert József alezredes.

Táguló határok

Természetesen a központ nem csak a Szikla falain belül dolgozik. A külföldi légiirányítók és váltásparancsnokok képzése, valamint a gyakorlat-tervezői képzés mellett néhány évvel ezelőtt kezdték el a közös munkát az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezreddel. Abban, hogy a győriek MISTRAL-alegysége hosszú évek munkája után megszerezte a NATO-szintű TACEVAL (harcászati) ellenőrzésen a „harcra kész" minősítést, az MH LVIK szimulációs részlege is szerepet játszott. Virtuális összeköttetés révén a veszprémi központban kidolgozott és futtatott programokban történtekre Győrben adták meg a megfelelő „rakétás" válaszokat. B. Kiss László őrnagy eredetileg légvédelmirakéta-szakon végzett, tehát hozzá már csak ezért is közel áll ez a szakterület.

– A TACEVAL (harcászati) ellenőrzés keretrendszere értelmében a rakétásoknak két különböző feladatot is végre kellett hajtaniuk. Az egyik magában foglalta adott időn belül több tucatnyi légi cél megsemmisítését. Ezt viszont az akkor rendelkezésre álló lehetőségeken belül még nem lehetett megoldani. Kitaláltuk, hogy különféle adatátviteli rendszereken keresztül átjátsszuk Győrbe a szimulációs programot. Azóta havonta egyszer találkozunk, és az MH Összhaderőnemi Parancsnokság szakembereit is bevonva, közösen írunk, tervezünk egy virtuális tűzvezetési programot. Az MH LVIK képességellenőrzésekor pedig, alájátszással, a győriek nyújtanak nekünk hasznos segítséget – világítja meg B. Kiss László őrnagy a két alakulat közötti sikeres együttműködést.

A fiktív tér persze NATO-szintre is tágítható. A szövetség előző struktúrájában a Szikla a szövetség déli régiójának alárendeltségébe tartozott, és olasz vezetéssel havonta futottak területi szimulációk, emellett Szlovéniával is rendszeresek a közös virtuális gyakorlások. A talán nem is túl távoli jövőbe tekintve pedig Lampert József alezredes úgy fogalmazott: a NATO új, egységes, integrált európai szemléletű légi vezetési struktúrája, vezetésirányítási rendszere a képzeletbeli térben is tovább tágítja majd a lehetőségeket. A komplex, minden eddiginél több paramétert és repülési körülményt imitálni képes rendszeren akár a teljes szövetségi szintre kiterjedő, elképzelt helyzetek is közel valóságossá válhatnak.

A hadászatban már jóval a számítógépes rendszerek elterjedése előtt is igyekeztek (például terepasztalon) modellezni az adott hadműveleti helyzetet, harctéri szituációt. Ami a légierőt illeti, mintegy húsz évvel ezelőtt a különféle szimulációs rendszerek lehetőségei még igen korlátozottak voltak, nélkülözték az ehhez szükséges térinformatikai hátteret. Ezek a rendszerek akkor még nem tudták követni az emberi gondolkodást, manapság viszont már fordult a kocka.

Egy-egy lefuttatott virtuális képzés akkor jó, ha a résztvevők teljesen valóságosnak érzik a történteket – illetve a meg nem történteket. A gyakorlatok után tehát a tervezők számára nincs annál jobb visszajelzés, mint a katonáktól érkező reakció: „Ez teljesen valóságosnak tűnt!"

Fotó: Dévényi Veronika, a szerző és archív

Forrás: Magyar Honvéd 2016. február