Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tábori posta: hadisírgondozás – Magyar Honvéd magazin kiajánló

Szöveg: honvedelem.hu |  2013. november 11. 12:53

Nem engedhetjük feledésbe merülni azokat, akik a háborúkban a legdrágábbat, az életüket adták a hazáért; ápolnunk kell emléküket, s tennünk azért, hogy a társadalom megismerhesse történetüket, büszke lehessen rájuk. Ennek szellemében végzi nap mint nap munkáját a HM Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály, melynek idei eredményeiről Maruzs Roland őrnagy, osztályvezető beszélt magazinunknak.

1595962824
Mint ahogy az ismert, a hadisírok védelméről az 1949-es genfi egyezmény, illetve az azt kiegészítő – 1977-ben aláírt – jegyzőkönyv rendelkezik, emellett hazánk kétoldalú szerződéseket is kötött, amelyek részletesen meghatározzák az érintett felek feladatait, jogait, kötelezettségeit. Magyarország 1995–2012 között hét állammal – Németországgal, Oroszországgal, Ukrajnával, Moldáviával, Olaszországgal, Szlovéniával és Romániával – szerződött, ám ez a szám idén ősszel, egy hét leforgása alatt, további kettővel gyarapodott, miután Hende Csaba honvédelmi miniszter előbb Varsóban a lengyel kulturális miniszterrel, majd idehaza a bolgár védelmi miniszterrel írt alá hadisírgondozó kormánymegállapodást.

Áttörés Ukrajnában

A magyar–ukrán hadisírgondozási együttműködésben idén végre bekövetkezett a várva várt áttörés, miután áprilisi, kijevi tárgyalásaik során a felek döntöttek az ukrajnai magyar első és második világháborús központi katonai temető és emlékhely létrehozásáról, egyúttal megállapodtak annak helyszínét illetően is. A leendő – várhatóan jövő ősszel megnyíló – 2,5 hektáros sírkertet a beregszászi járásban található 2000 lelkes, zömében magyarok lakta falu, Zápszony határában alakítják ki. Összehasonlításként: az oroszországi Rudkino 19 000 halottat befogadó magyar katonai temetője 3,5 hektáron terül el.

(További részletek a Magyar Honvéd magazin november 15-én, pénteken megjelenő számában!)

Címkékhadisír