Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tizennegyedik alkalommal is Doni Hősök Emléktúra

Szöveg: Snoj Péter |  2014. január 22. 7:22

A Magyar Tartalékosok Szövetsége (Matasz) hagyományőrzői idén tizennegyedik alkalommal rendezik meg a Doni Hősök Emléktúrát, január 23-26. között.  A résztvevők ezúttal Balogunyomból indulnak és közel ötven kilométer megtétele után Szombathelyre érkeznek meg.

Jásdi Balázs, a Matasz Hagyományőrző Tagozat vezetője a honvedelem.hu kérdésére válaszolva elmondta: az idei túra egyik különlegessége az lesz, hogy mintegy ötven, második világháborús  magyar katonai egyenruhát viselő hagyományőrző is végigmenetel az útvonalon. Rajtuk kívül a Magyar Honvédség aktív és tartalékos katonái, valamint az ország egyetlen katonai középiskolájának – a debreceni Gábor Dénes Elektronikai Szakközépiskola és Gimnázium – hallgatói is részt vesznek az emléktúrán.

1595965858
Tavaly Komárom-Esztergom megye több települését érintette az emléktúra

A magyarok mellett számos külföldi résztvevője is lesz az idei túrának. Szintén korabeli egyenruhában teljesítik a távot az olasz hagyományőrzők, illetve jelenleg rendszeresített uniformisukat viselik majd a német katonák és tartalékosok.

Az emlékmenet résztvevői minden érintett településen koszorúzással és gyertyagyújtással emlékeznek meg a második világháborúban elesett katonákról. Emellett több településen rendhagyó történelemórát is tartanak, hogy az érdeklődők megismerhessék azokat az egyenruhákat és felszereléseket, amelyekben nagyapáink és dédapáink küzdöttek a Don menti harcokban.

A 14. Doni Hősök Emléktúra útba indításáról szóló díszparancsot dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök január 11-én, a budai Várban rendezett doni megemlékezésen adta át Jásdi Balázsnak, az emléktúra főszervezőjének.

Fotó: archív