Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Többnemzeti PSYOPS-tanfolyam Budapesten

Szöveg: Takács Vivien |  2018. szeptember 21. 8:02

Először tartottak NORDEFCO (Nordic Defence Cooperation, Északi Védelmi Együttműködés) PSYOPS 2018 nemzetközi alapszintű tanfolyamot Budapesten, a HM-II Lehel téri objektumában szeptember 17-21. között.

1599193335
Az MH Civil-katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központ (MH CKELMK) bázisán tartott képzés célja, hogy a többnemzeti hallgatói állomány egységes képet és megközelítési módot kapjon a lélektani hadviselés alapfunkcióiról, feladatairól.

1599193335
Dr. Hangya Gábor alezredes, az MH CKELMK központparancsok-helyettese érdeklődésünkre elmondta: a lélektani hadviselés a NATO-ban kialakított képesség, amely a civil környezet befolyásolásával foglalkozik. „A lélektani hadviselésnek (PSYOPS) megvannak a különböző eszközei, termékei – röplapok, videospotok – amelyekkel a civil környezetet befolyásolni lehet" – tudtuk meg az alezredestől.

1599193336
A központparancsnok-helyettese elmondta: az egyhetes tanmenetet több ország szakemberei állították össze. „A tanmenet alapvetően NATO-dokumentumokra és saját tapasztalatokra épült. A hallgatók egyebek mellett megismerkedhetnek a PSYOPS fogalmával, tudományos hátterével és történeti kialakulásával is" – tette hozzá az alezredes.

1599193336
A tanfolyam másik sajátossága, hogy az elméleti előadásokat követően egy fiktív forgatókönyv alapján kis csoportokban gyakorolhatják a megtanultakat. A törzsgyakorlás végére a résztvevők olyan átfogó NATO PSYOPS képet kapnak, ami alapján könnyen el tudnak igazodni egy dandárszintű lélektani műveleti támogató elem egyes szervezeti egységeinek feladatai között.

1599193336
„A többnemzeti környezet számunkra nagyon jelentős: nemcsak az angol nyelv tekintetében, ami ilyenkor a munkanyelv, hanem abban is, hogy itt elsajátítható az a fajta szemléletmód, amellyel a más nemzetek rendelkeznek" – hangsúlyozta Hangya alezredes.

Az egyhetes angol nyelvű kurzuson a négy nemzet – dán, finn, lengyel, magyar – által delegált résztvevők közül a legnagyobb létszámmal – 17 fővel – a magyarok képviseltették magukat.

1599193336
Fotó: Tóth László