Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Túl az első héten

Szöveg: Kovács Zsuzsanna őrmester |  2012. szeptember 5. 7:29

Túlestek az első hét megmérettetésein azok a leendő altisztek, akik augusztus 27-én kezdték meg alapkiképzésüket. Az MH Altiszti Akadémiára bevonult fiatal honvédaltiszt-jelöltek az első héten többnyire elméleti foglalkozásokon vettek részt. Ezek során az általános jogi, illetve a környezet- és munkavédelmi tudnivalók mellett az általános honvédelmi ismereteket is elsajátították.

1595940979
Az elméleti képzés mellett megkezdődött az újoncok fizikai képességeinek fejlesztése is. A katonai testnevelési foglalkozást a Görgey-laktanya sportpályáján gyakorlóöltözetben hajtották végre. Az elmúlt hetekhez képest kevésbé meleg időjárás kedvezőnek bizonyult a fizikai gyakorlatokhoz, amelyeket Tar Tamás törzsőrmester, testnevelési szakkiképző, a Katonai Közelharc és Módszertani Részleg beosztottja vezényelt.

A speciális bemelegítést követően az állóképesség fejlesztése kapott főszerepet, amelynek leghatékonyabb módszere ezúttal is a futás volt. A frissítő kocogást levezető gyakorlatok követték. A mostani a testnevelési foglalkozás az úgynevezett tájékoztató jellegű fizikai állapotfelmérést előzte meg, amelyet az újoncok ezen a héten hajtanak végre.

Ugyancsak a múlt hét egyik meghatározó eseménye volt, amikor az altisztjelöltek átvették fegyvereiket. Az újoncok minden olyan felszerelést (például: fegyverkarbantartó készlet, sisak, málhamellény és más felszerelési tárgyak) megkaptak, amelyre három hónapos alapkiképzésük alatt szükségük lesz.

Ezen a héten az altisztjelöltek további ismereteket szereznek a harcászati kiképzés és az ABV-védelem témaköreiben, valamint több alaki foglakozáson is részt vesznek. 

1595940979

 Fotók: A szerző felvételei