Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Udvariassági látogatásra érkezett Törökország budapesti nagykövete

Szöveg: Honvédelmi Minisztérium |  2018. február 24. 6:10

Dr. Simicskó István honvédelmi miniszter hivatalában fogadta a bemutatkozó látogatásra érkezett Ahmet Akif Oktay, török nagykövetet, február 23-án, pénteken, Budapesten. Törökország budapesti nagykövete 2018. január 15-én adta át megbízó levelét Áder Jánosnak, Magyarország köztársasági elnökének.

1599182342
Dr. Simicskó István tárcavezető a látogatáson elmondta, hogy Törökország nagyon fontos stratégiai partnere és szövetségese hazánknak, a kétoldalú katonai kapcsolataink kiegyensúlyozottak, problémamentesek és folyamatosan fejlődnek. Hazánk nyitott a védelmiipari és haditechnikai együttműködési keretek bővítésére is – tette hozzá a miniszter.

1599182343

A tárca vezetője a találkozón hangsúlyozta, hogy Magyarország kiemelt figyelemmel tekint a térségben zajló folyamatokra, változásokra, és hazánk nagyra értékeli Törökországnak az EU-török megállapodás keretében tett erőfeszítéseit az Európát sújtó migrációs válság kezelésében.

1599182343

A nagyköveti találkozón emellett szó esett Nurettin Canikli, török védelmi miniszter március elejére tervezett budapesti látogatásának részleteiről is.

1599182343

Fotó: Dévényi Veronika