Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Újfajta gondolkodásmód a Honvédelmi Minisztériumban

Szöveg: Snoj Péter |  2013. december 11. 17:13

A most záruló projekt érdemének tartom, hogy a pályázaton keresztül sikerült egy újfajta gondolkodásmód magjait is elvetnünk a honvédelmi szervezetek működésében és a kidolgozók gondolkodásában – fogalmazott Dankó István, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára Budapesten, december 10-én.

1595964305
Dankó István: a jövőben is fontos szerepet kell kapnia a pályázat útján elnyerhető támogatások lehívásának és felhasználásának

Az Új Széchenyi Terv részeként tizenöt hónapja, 2012 őszén elindított „Hatásvizsgálatok és a kormányzati stratégiai irányítás rendszere egyes ágazati dokumentumainak elkészítése, valamint alkalmazási gyakorlatának támogatása a Honvédelmi Minisztériumban" elnevezésű projekt záró rendezvényén Dankó István az elért eredmények méltatása mellett hozzátette: meggyőződése, hogy a tárca életében a jövőben is fontos szerepet kell kapnia a pályázat útján elnyerhető támogatások lehívásának és felhasználásának.

Az Európai Unió közel hetvenmillió forintos támogatásából megvalósult Állam Reform Operatív Program (ÁROP) 1.1.19-2012-2012-0001 kódjelű projekt során a munkacsoportok többek között kidolgozták a Honvédelmi Minisztérium idei, illetve jövő évi Intézményi munkatervét, valamint a Szakpolitikai stratégiát.

1595964305
Tizenegy alprojektben fejeződött be a munka

A tizenegy alprojekt tevékenysége kiterjedt továbbá a Nemzeti Katonai Stratégia társadalommal történő megismertetésére is. E munka keretében állították elő azt a kézikönyvet is, amely segít közérthetővé tenni a stratégiában használt katonai terminológiát. Emellett nyolc jogszabály vonatkozásában hatásvizsgálatokat végeztek.

Dr. Kádár Pál ezredes, a HM Tervezési és Koordinációs Főosztály megbízott vezetője, egyben a projekt menedzsere a rendezvényen elmondta: sokuk számára még járatlan út volt a projekten belül elvégzendő feladatkör, de a siker azt bizonyítja, hogy az elképzelések és módosítások helyesek voltak, így ezeket bátran használhatják a jövőben is.

1595964305

Kádár Pál: az elképzelések és a megoldások helyesek voltak


Fotó: Hovari Nikolett