Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Adományok a rászorulóknak

Szöveg: Draveczki-Ury Ádám |  2013. december 11. 16:24

Idén kilencedik alkalommal szervezte meg Mikulásgyár elnevezésű programját a Magyar Vöröskereszt, amelyben ismét tevékeny részt vállalt a Magyar Honvédség is: a katonák egyaránt bekapcsolódtak az adománygyűjtésbe, a háttérmunkába és a szervezésbe.

A budapesti ’56-osok terén, a tavalyihoz hasonló óriáskupolában katonákat fogadtak december 11-én reggel a vöröskeresztesek: tizenöt egyenruhás érkezett az MH Civil-katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központból (MH CMELMK), hogy átadják az adományozók felajánlásait, illetve segédkezzenek az összegyűlt ruhák, játékok elosztásában, rendszerezésében, a rászorulókhoz történő eljuttatásában.

„Egy teljes műszakot dolgozunk végig a korábban megszervezett gyűjtés után" – mondta el a honvedelem.hu érdeklődésére Vida Szücs Hajnalka százados. Az MH CMELMK katonái a helyőrségben szolgáló szervezetek adományait is átadták a Vöröskereszt munkatársainak: mint megtudtuk, ezek elsősorban ruhák, cipők és játékok, amelyeket az SOS Gyermekfalu lakói, illetve huzamos gyógykezelés alatt álló gyerekek kapnak meg karácsony közeledtével.

1596731671
Egyenruhás segítség

A Mikulásgyár az ’56-osok terén december 9-22. között működik: az aktivisták tartós élelmiszert (tészta, konzerv, olaj, cukor, só, liszt stb.), tisztító- és tisztálkodási szereket,
jó minőségű ruhát, takarót, játékot, könyvet gyűjtenek, majd ezeket az adományokat dobozokba szelektálják. Ezeket utóbb a Magyar Vöröskereszt adott megyei központjába juttatja el a Magyar Posta. A Vöröskereszt a dobozok tartalmát csomagok formájában, rászorultsági alapon osztja szét.

A Mikulásgyár programba idén is több katonai alakulat munkatársai kapcsolódnak be. Tevékenységükről hamarosan részletesen is beszámolunk.

Fotó: Dévényi Veronika