Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Uniós védelmi miniszterek tanácskozása – Hende Csaba többoldalú megállapodásokat is aláírt

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. november 18. 19:11

Többoldalú védelmi jellegű együttműködési megállapodásokat is aláírt november 18-án, kedden Brüsszelben Hende Csaba honvédelmi miniszter, aki részt vett az EU-országok védelmi minisztereinek tanácskozásán.

Az egyik megállapodás − közölte az MTI-vel Hende Csaba − az eredetileg 15 évvel ezelőtt megkötött magyar−szlovén−olasz megállapodás korszerűsítését jelenti, a másikat pedig Lettországgal, Litvániával és Nagy-Britanniával együtt kötötte most Magyarország arról, hogy segítik az EU keleti partnereinek a bekapcsolódását az unió biztonsági és védelmi politikájának körébe tartozó tevékenységekbe.

1595982909

Az MLF (Multinational Land Forces − többnemzeti szárazföldi kötelék) nevű magyar−szlovén−olasz együttműködési megállapodás módosítása arról szól, hogy kiszélesítik a műveleti alkalmazás lehetőségeit: a kötelék ezentúl az ENSZ, az EU és a NATO műveleteiben egyaránt, területi korlátozás nélkül bevethető lesz, természetesen a részes államok teljes konszenzusa mellett.

A Keleti Partnerség Célalap elnevezésű technikai megállapodással, amelyet Hende Csaba a lett, a litván és a brit hivatali partnerével együtt írt alá, Magyarország csatlakozott azokhoz a donorországokhoz, amelyek elősegítik a szerényebb anyagi lehetőségekkel rendelkező keleti partnerek fokozott bevonását például kiképzési, illetve továbbképzési tevékenységekbe. „Franciaország és Luxemburg is jelezte, hogy majd szándékában áll csatlakozni ehhez a megállapodáshoz" − tette hozzá a magyar miniszter.

1595982910

A védelmi miniszteri tanácskozáson áttekintették az ukrajnai és a közel-keleti biztonsági helyzetet − utóbbit az Iszlám Állam támasztotta fenyegetés vonatkozásában. Egyetértettek abban, hogy mindkettő igen súlyos válság, és komoly hatást gyakorol Európa biztonságára, amire az EU-nak reagálnia kell − mondta a magyar honvédelmi tárca irányítója.

Uniós forrásból az MTI úgy értesült, hogy az ülésre meghívott Jens Stoltenberg NATO-főtitkár olyan értékelést adott az uniós minisztereknek az ukrajnai helyzetről, amely nagyban alátámasztja az orosz csapaterősítésekkel kapcsolatos aggodalmakat.

1595982910

Az uniós ülésen elfogadták a hosszú távú védelmi együttműködésről szóló politikai keretet, valamint a kibernetikai védelmi politikai keretdokumentumot. Hende Csaba ezzel kapcsolatban emlékeztetett: a tavaly decemberi EU-tanácskozás szlogenje az volt, hogy a „védelem számít" („defence matters"). „Az elmúlt hónapok azt bizonyították, hogy jó időben irányult a figyelem a katonai képességek kérdésére" − jegyezte meg.

A miniszterek áttekintették az EU biztonsági és védelmi politikája keretében folyó katonai műveleteit. A honvédelmi miniszter elmondta, hogy Magyarország ezek közül négy műveletben − Bosznia-Hercegovinában, a Közép-afrikai Köztársaságban, Szomáliában és Maliban − aktív szerepvállaló.

Hende Csaba kiemelte, hogy a hét végén tett balkáni látogatásán elismerő szavakkal méltatták a magyar katonák teljesítményét.
„Ezek a missziók a Magyar Honvédség felkészültségét is nagymértékben növelik" − mondta.

1595982910

A miniszter egyúttal helyeselte, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa meghosszabbította a bosznia-hercegovinai EUFOR ALTHEA európai uniós katonai művelet mandátumát. Ezzel összefüggésben idézte Christopher Petty amerikai tábornokot, a szarajevói központú NATO-misszió vezetőjét, aki szerint „a felszín nyugodt, de a mélyben ott izzik a parázs, és mindenütt be van készítve a száraz gyújtós".

Az EU-országok védelmi miniszterei a keddi brüsszeli tanácskozáson − az Európai Védelmi Ügynökség (EDA) igazgatótanácsaként eljárva − áttekintették a következő évek EDA-munkatervét is. Tekintettel arra, hogy jövő január 15-én lejár az EDA jelenlegi vezérigazgatójának a megbízatása, döntöttek az utód kiválasztásának módjáról. Hende Csaba elmondta: az EDA-vezetők megválasztása során korábban előfordult, hogy csak egyetlen jelölt elfogadása vagy elutasítása volt lehetséges. Ez most − nem kis részben Magyarország erőfeszítéseinek köszönhetően − változni látszik, és több jelölt közül, átlátható eljárás keretében fogják kiválasztani a legalkalmasabbat.

1595982910