Utánpótlás a fedélzeten
Szöveg: Várkonyi Melinda főhadnagy | 2013. május 10. 15:44Csapatlátogatáson ismerkedett a hadihajós katonák munkájával tíz fiatal május 7-én, a Magyar Honvédség hadikikötőjében.
Tűzszerész- és Hadihajós Ezred hadihajós alosztályához, hogy betekintést
nyerjenek a katonai hivatásba, a hadihajósok életébe.
A látogatókat Danyikó László százados, alosztályvezető fogadta. A fiatalok a rövid
tájékoztató előadás után megismerkedhettek az alosztály úszótechnikai eszközeivel, majd arra is lehetőségük volt, hogy egy hadihajóval „kifussanak" a Dunára.
A fiatalok számos kérdést tettek fel a katonai szolgálatról, az aknamentesítés folyamatáról, a
hajózás szakfeladatairól. A gyakorlati képzésben is résztvevő diákok – mint mondták – szívesen töltenék itt a szakmai gyakorlatukat.
A látogatás végén Rockenbauer Lajos, az iskola igazgatója elmondta: örül, hogy ilyen sikeres volt a mai nap és szívesen
venné, ha minden évben újabb és újabb osztályokkal látogathatnának el a hadikikötőbe.