Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Világháborús centenárium – Meghirdették az emlékbizottság pályázatait

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. január 20. 14:14

Már elérhetők az interneten az Első Világháborús Centenárium Emlékbizottság pályázatai – közölte a pályázat meghirdetéséért és koordinálásáért felelős XX. Század Intézet január 16-án, csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a pályázatok keretében mód nyílik tudományos művek megjelentetésére, első világháborús emlékművek helyreállítására, tudományos és kulturális rendezvények, művészeti tevékenységek megvalósítására, valamint játék- és dokumentumfilmek forgatókönyveinek megalkotására. Az emlékbizottság a fiatalok által kedvelt tematikus számítógépes játékprogramok elkészítésére is forrást kíván teremteni.
A 2014-től 2020-ig tartó programsorozat célja, hogy a huszadik század egyik legfontosabb, a magyar és az egyetemes történelmet is meghatározó eseményét helyezze új megvilágításba.

„A centenárium lehetőség és kötelesség egyben, hiszen miközben a hajdani összecsapás szembenálló feleinek érték- és érdek-ellentétei az egész huszadik századot meghatározták, a »nagy háború« széles körben elterjedt narratíváját máig torzítja a “vesztesek-győztesek" hamis ellentétpárja, valamint a totális diktatúrák ideológiai utórezgése" – hangsúlyozta a XX. Század Intézet, hozzátéve: „itt az idő, hogy újragondoljuk mindazt, ami akkor történt!".

A pályázatok a http://elsovilaghaboru.com/centenariumiemlekbizottsag/hu/palyazatok oldalon érhetők el.